10 éves a Buda Folk Band: ünnepi program a Fonóban

Az Európa szerte ismert és elismert zenekar tizedik évébe lépett. Az autentikus és világi népzene fenegyerekei február 18-án a Fonó Budai Zeneházban ünneplik születésnapjukat, ahova egész napos, minden korosztálynak szóló programokkal várják az úri közönséget!

 

A jubileumi koncert előtt az érdeklődők a BaHorKa társulat Pletykázó asszonyok című gyerekműsorát nézhetik meg, ezt workshop és tánctanítás követi, ahol Kalotaszeg zenészeinek legjava húzza a talpalávalót (őket természetesen a koncerten is viszontláthatjuk majd). A Buda Folk Band jubileumi műsora 20:00-kor veszi kezdetét számos közreműködővel, sok régi számmal, meglepetéssel. Az előadás után természetesen hajnalig tartó táncházra is sor kerül, a kalotaszegiek közreműködésével.

 

"Garantált a jó hangulat,

Ne hagyják otthon magukat!"

 

A Buda Folk Band vendégei: Kalotaszeg All Stars (ifj. Neti Sanyi, Varga Istán, Toni Rudolf és ifj.Toni Rudolf), Fitos Dezső Társulat, BaHorKa Társulat, Tintér Gabriella "Tinti", Kiss Krisztián, Hegedűs Máté, Pénzes Géza, Király Tamás, Bősze Tamás, Zimber Ferenc.

Fotókiállítás a zenekarról az elmúlt 10 évben készült fotókból.

 

A tél a disznóvágások évszaka. E hagyományt szeretné továbbadni a Gardon Bistro, megmutatni azok számára, akiknek nincs lehetősége részt venni ilyen felejthetetlen tevékenységben. A disznóvágás Kecskeméten történik Oláh Balázs tanyáján pénteken, február 17-én, majd a feldolgozás a Fonóban folytatódik másnap.

Kolbásztöltők: Szokolai Dongó Balázs, Salamon Soma, Oláh József, Küttel Dávid

A nap házigazdája Kátai István. A disznóvágáshoz bárki csatlakozhat.

 

Program:

8.00 - 10.00 Vendégek köszöntése, koccintás, disznóvágás film levetítése,

utána reggeli falatkák

10.00 - 12.00 Kolbász, hurka töltés, zsír olvasztás

12.00 -15.00 Disznótoros ebéd

Ünnepi menük a fono.hu-n. (A részvételi szándékot, kérjük előre jelezze a rendeles@gardonbisztro.hu címen.)

16.00 Ÿ Bahorka - Pletykázó Asszonyok c. gyermekműsor. Zene: Buda Folk Band

18.00 Ÿ Workshop és tánctanítás a „Kalotaszegi All Stars" segítségével

Kiscsipás, Neti Sanyika, Tóni Rudi I., II.

19.00 Ÿ Disznótoros, kolbász és bor kóstolás

(Amennyiben vacsorázni szeretne kérjük szándékát előre jelezze a Fonó felé! - rendeles@gardonbisztro.hu)

20.00 Ÿ A Buda Folk Band jubileumi koncertje (számos meghívott vendéggel)

23.00 Ÿ Táncház kalotaszegi zenészekkel és a Buda Folk Band tagjaival

 

Belépő:

A 16:00 órakor kezdődő gyerekprogramra: 800 Ft

18:00 órától: 1500 Ft

 

2016. február 18. (szombat)

10 éves a Buda Folk Band

Fonó Budai Zeneház

Budapest, Sztregova utca 3.

 

www.fono.hu

www.facebook.com/fonobudaizenehaz

 

Lantai József