Megingott a dollár, miután a Fed előrejelzései elmaradtak a piaci várakozásoktól

A Fed Nyíltpiaci Bizottsága szerdai ülésén negyed százalékkal megemelte irányadó kamatlábát, ahogy arra a piac számított. A bizottság feljebb igazította a kamatpályával kapcsolatos előrejelzéseit is, ugyanakkor még így is elmaradt a piac kamatemelésekre vonatkozó várakozásaitól. Ennek eredményeképpen a piac kismértékben, összességében 10-12 bázisponttal lejjebb hozta a kamatvárakozásokat az elkövetkező 18 hónap tekintetében, és ennek hatására a dollár gyengült.

 

A Nyíltpiaci Bizottság közleménye gyakorlatilag nem tartalmazott új elemet. A minneapolisi Fed elnöke, Neel Kashkari magányos harcosként ellenvéleményt fogalmazott meg, a Fed elnök, Janet Yellen pedig rendkívül unalmas, a brosúrának megfelelő sajtótájékoztatót tartott. Az egész helyzet arra mutat, hogy a Fed csak a publikált makrogazdasági adatokra reagál, és óvakodik önálló alapon kamatpolitikai döntéseket hozni.

 

Ez utóbbi témakörben Yellen az újságírói kérdésekre adott válaszaiban hangsúlyozta, hogy a Fed egyetlen előrejelzése vagy iránymutatása sem tartalmaz elemeket a Trump adminisztráció által alkalmazott, vagy alkalmazni tervezett fiskális vagy egyéb politikai kurzusokból. Ez természetesen azt jelenti, hogy a Fed nem igazán mutat irányt - a Fed mindössze csak reagál, és ha Trump bármilyen új politikai irányt hirdet meg, akkor a piac hamar elfelejti ezt a Fed ülést.

 

Egyelőre azonban a dollár továbbra is a gyengébb oldalát mutatja, és hirtelen közel kerültünk kulcsfontosságú szintekhez (1,0800-1,0850) az EURUSD grafikonon - ez egy olyan zóna, amely vízválasztó lehet az erősödésre és a gyengülésre játszó stratégiák között. Ennek eredményeképpen az elkövetkező néhány hétben a dollár pengeélen táncolhat - vagy áttöri ezt a szintet, vagy visszaível a sávba, és megint várhatunk a következő, árfolyamot befolyásoló eseményre (akár Trump részéről, akár a francia választások kapcsán - a piac például ma reggel már visszafogottan ugyan, de visszább vette a leminősítéssel kapcsolatos kockázatokat).

 

A reakció klasszikusnak és már sokszor lejátszottnak tűnik, amelyet az aktuális piaci háttér is megerősít: az ülést megelőzően a piac kicsit óvatosabban mozgott, mivel a piaci szereplők felismerték a héja hangvételű lépés kockázatát azok után a szélesebb körű és dinamikusabb részvénypiaci fellendülések után, amelyeket eddig a részvénypiacok történelme során tapasztalhattak. A globális likviditás ilyen szintű bővülésének eredményeképpen a nemzetközi piacok pezsgőt bontottak, és azonnal feljebb tolták a kockázatosabb és a feltörekvő piaci eszközöket, de hasonlóan felívelő pályát futott be a japán jen is.

 

John J. Hardy SAXO Bank