logo
Közzétéve: EuroAstra Internet Magazin (http://euroastra.info)

Improvizatív eklektika Magyarország első számú jazzhegedűsével

Megjelentette: johannes
Dátum: 2017 már 20 - 01:56

[0]A Jazzműhely sorozat következő főszereplője, Kézdy Luca, a magyar jazz középnemzedékének első számú hegedűse, bár a műfajok helyett inkább a sokszínűség mellett kötelezte el magát. Március 29-i koncertje is a műfaji nyitottság elve mentén épül majd fel, az est során pedig kiváló magyar és nemzetközi vendégzenészek lesznek segítségére.

A legtöbb ember a hegedűre elsősorban nagyzenekari, esetleg népzenei hangszerként tekint, pedig az egyik legrégebbi jazzhangszerek egyike is. A hegedű már a műfaj kezdetekor jelen volt a New Orleans-i zenekarokban, ahol lágy hangzásának köszönhetően sokszor a kornettel vagy a szaxofonnal egyenrangúan vitte a vezető dallamhangszer szerepét.

Emellett azonban ugyanannyi vitát is szított, leginkább a hegedűsök kommersz, jazztelen játékmódja miatt. Ezért a hegedűk, és vele együtt a jazzhegedűsök - néhány kivétellel szerencsérehttps://www.mupa.hu/program/kezdy-luca-deep-diving-2017-03-29_20-00-fesztivalszinhaz [1]

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1287437561334401/ [2]

Kézdy Luca - Szeretet próbája: https://www.youtube.com/watch?v=SuploP--O7c&list=PL12AB11D1E1712D0E&index=26 [3]

 


 


Forrás URL:
http://euroastra.info/node/110571