Messiás.ma először Budapesten

2017. április 25-én látható először Várkonyi Mátyás rendezésében a Messiás.ma című rockoratorikus passió. Az alkotók Händel Messiás című oratóriumát gondolták újra, amely a szokványos oratorikus előadás helyett, a szcenírozott előadáson keresztül, és ráadásul magyar nyelven, olyan új dimenziót hozhat létre, amellyel szélesebb rétegekhez juthat el a passió üzenete.

 

Olyan előadókkal találkozhatnak a Müpába látogatók, mint Csuha Lajos, Horváth Charlie, Malek Andrea, Karácsony János James, Rácz Rita, Makrai Pál vagy Csengeri Attila.

 

A barokk kifejezetten érték.

Várkonyi Mátyás, a produkció megálmodója, rendezője, hangszerelője, dramaturgja és karmestere a Rock Színház egykori alapítója és igazgatója nem először nyúl klasszikus témához újító szándékkal, hiszen a Jézus Krisztus Szupersztár magyarországi ősbemutatója is ilyen volt 1986-ban.

 

„A Messiás oratórium története minden időben megállja a helyét, de az a célom, hogy megmutassam, hogyan lehet ezt a történetet a mai korba átültetve megértetni. A darabban fontos szerepet kapnak majd korunk mindennapos használati eszközei, a mobiltelefonok, a tabletek , a laptopok és az mp3-as lejátszók is" - hangsúlyozta. Kiemelte: Händel Messiásában kifejezetten érték a barokk, amitől nem fog elszakadni, viszont dramaturgiailag átrendezi, a mába helyezi a művet.

 

„A Messiás.ma üzenete, hogy a nép elfordul Jézus Krisztustól. Bármilyen népszerű, és bármilyen nagy hatással van is az emberekre, ma ez könnyen megfordulhat. Rajonganak érte, közös szelfit is készítenek vele, aztán ez átvált irigységbe, gyűlöletbe" - mondta Várkonyi. Nem meglepő tehát, ha az előadásban okostelefonok és tabletek is feltűnnek, szimbolizálva mindazt, amiben ma élünk. Az eredeti oratóriummal ellentétben a passió és a szenvedéstörténet kerül a középpontba, és a feltámadás zárja az előadást.

 

Várkonyi Mátyás azt is elárulta: nem írta át Händelt. Ami benne volt ritmikában, harmóniákban, azokat erősítette újszerű hangszereléssel, hangulatteremtő effektekkel. Lesz benne rockszekció, szaxofon, basszusgitár, egyéb elektronikus hangszerek, feszesebb, maibb ritmusban fog megszólalni, ám a klasszikus zene értékei megmaradnak. Igazi crossover hangzás a cél. Ahogy alapvetően íródott a mű, azok a kor népszerű dallamai voltak, tehát nem arról van szó, hogy kivette belőle a slágereket és összeállít egy zenés show-t, inkább a történetre összpontosít. Arra, hogy miről szól ez a mű.

 

„A barokk zene jegyeivel tökéletes összhangban jelenik meg az arany, a fehér, a fekete, a farmer, a bőr, de az aranyszínű tornacipő épp úgy jelentőséget hordoz, ahogy a klasszikus énekesek modern eleganciája. A szcenírozott előadás adottságaiból adódón nem lesz idő átöltözésre, ezért ötletes kiegészítők szimbolizálják majd az adott szereplőt, helyszínt, például Jeruzsálem színes kavalkádját, a kendők."

 

Fontos eleme a közelítésnek a hangszerelés. A Rock Theater Band közreműködésével olyan hangszerek, hangzások és elektronikus effektek is kerülnek a műbe, amelyekkel egy valóban izgalmas cross-overszerű zenei világ jön létre. A közreműködő művészek azzal teszik különlegessé az eseményt, hogy egymástól látszólag elütő, távoli műfajokból érkeznek, létrehozva egy új, korszerű, fúziós kortárs összművészeti produkciót.

 

A barokk hangzást a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint az Új Liszt Ferenc Kamarakórus képviseli, míg az oratórium klasszikus vonulatát a négy vezető szólista Rácz Rita (szoprán), Balogh Eszter (alt), Csengeri Attila (tenor), valamint Gábor Géza (basszus) reprezentálja. A darab közreműködői között található Horváth Charlie és Karácsony János James, valamint a Jézus Krisztus Szupersztár hazai ősbemutatójának szereposztásából is ismert Malek Andrea, Csuha Lajos, Földes Tamás, Makrai Pál, valamint Szemenyei János. A koreográfiát Fodor Zoltán készíti, az előadást mozgással, illetve tánccal az Inversedance tölti meg. A produkció jelmeztervezője Horváth Kata.

 

Az előadás egyelőre egyszer látható a Müpában április 25-én 19 órától.

 

http://messias.ma

https://www.mupa.hu

 

Lantai József