Egy hónapja indult el a meddigmehet.hu

Egy hónapja indult el a meddigmehet.hu, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Vodafone által létrehozott online tanácsadó oldal, amelyen a segélyszervezet szakmai csapata: pszichológus, jogász és szociális munkás válaszolja meg az anonim üzeneteket. Az indulás óta közel 5000-en látogattak el az oldalra, és naponta legalább két új konkrét segítségkérés érkezik. Vannak köztük olyanok, akikkel már 3-4 levélváltás is történt az indulás óta. Senkár Éva pszichológus, a segélyszervezet munkatársa  számolt be az első hónap eredményeiről.

„Április 18-án indítottuk el a meddigmehet.hu oldalt, amióta több mint ötezren látogatták meg, és a Segélyszervezet tanácsadói már több mint 60 főnek tudtak segítséget nyújtani mindössze 1 hónap alatt. Ez azt jelenti, hogy naponta legalább ketten jelentkeztek nálunk."

A megkeresésekkel kapcsolatban Senkár Éva elmondta, hogy nemcsak nők, de férfiak is kértek segítséget az elmúlt hetekben, illetve az üzenetküldők kb. 15-20%-a ismerősnek, barátnak vagy rokonnak szeretne segíteni. A levélírók átlag életkora 36 év, vannak, akik akár 10 vagy 20 éve élnek bántalmazó kapcsolatban, de van, hogy 1-2 éves kapcsolatban is megjelenik a bántalmazás valamilyen formája.

A levelek témája kapcsán elmondható: „Több levélben a volt partner zaklató vagy bántalmazó viselkedése miatt kérnek segítséget a hozzánk fordulók. Sajnos több esetben fordul elő, hogy gyermek is érintett, vagy szem- és fültanúja a bántalmazásnak. Vannak olyan helyzetek, ahol a levélíró felismerte, hogy egy bántalmazó kapcsolatban él, de nem tudja, hogy hogyan lépjen tovább, amelynek sokszor a kiszolgáltatottság, elszigeteltség és anyagi függés az oka. Sok olyan megkeresés is érkezik, ahol már konkrét jogi segítséget kérnek a levélírók, akár különválással, közös tulajdonban lévő lakás eladásával, vagyonmegosztással kapcsolatban, de a gyermekelhelyezés is gyakori téma."

Az eddigi segítségkérések egy része nem állt meg egy válaszlevélnél. Van, akinél már 3-4 levélváltás is történt és mélyebben sikerült párbeszédet kialakítani a levélírókkal,

A meddigmehet.hu oldalon bárki anonim kérhet segítséget, aki úgy érzi, hogy lelki vagy fizikai bántalmazásnak van kitéve. Az oldalon rövid regisztrációt követően, csupán becenév és jelszó megadásával tudnak üzenetet küldeni a tanácsadóknak.