A névjegy

III. Tutmózisz fáraó névjegyeIII. Tutmózisz fáraó névjegyeNyomdászmester nagyapám saját műhelyében, néhány alkalmazottal készítette a könyvet, nyomtatványt, szórólapot, hanglemez borítót, ahogy a megrendelő óhajtotta. Ma úgy mondanák, kisvállalkozó volt. A munka zömét a névjegyek, vizitkártyák tették ki. Az 5 x 9 centiméteres kartonlapocska különböző színben és szerkesztéssel, betűtípussal, dombornyomással, címerrel, készült. Otthon csak úgy röpködtek az olyan szavak, mint például verdana, arial, cambria és hasonlók. Tízéves koromban már saját névjegyem volt, irigyeltek is az osztálytársaim.

A névjegy nagyon régi találmány. Az első nyom 3500 éves, III. Tutmózisz fáraó (Kr. e. XV. század) úgynevezett kártusa. Jóval később az ókori Kínában is használták. Európában a XVII. század elején jelentek meg Franciaország, Anglia és Ausztria területén. Használatát a nemesség körében az etikett szabályozta.

A látogatókártya a XIX. századi európai és amerikai felső-, illetve középosztálybeli személyek elengedhetetlen kelléke volt. Minden házban a bejáratnál állt egy asztalka ezüst kártyatálcával, íróeszközzel és névjegyekkel. Ezek katalógusként tartalmazták azon látogatók nevét, akik már megjelentek vendégként a házban és azon háztartások felsorolását, melyeket vissza kell látogatásra hívni. Az adott és az elfogadott kártyák bizonyították, hogy a ház eleget tett a társas érintkezést érintő kötelezettségeknek. Megjelenik a „colling card" is, melyet a hölgyek és urak az etikett szabályai szerint cserélhettek ki egymással.

Később, az ipari forradalom kiteljesedése idején a vállalkozók és a vállalkozások száma folyamatosan növekedett. Egyre nagyobb volt az igény a kapcsolati információk gyors cseréjére. A változások szükségessé tették a kereskedelmi és a látogató kártyákat tisztán olvasható betűkkel. Ezeket bemutatókon és kiállításokon osztogatták (prospektus). Az arisztokraták fintorogtak, mereven elhatárolódtak saját névjegykártyájuk (business card) és látogató kártyájuk (visiting card) külsejével (címer, dombornyomás, stb.).

A spanyol etikett szerint kötelező a teljes név használata. Kíváncsi lennék Carlos Arias Navarro Fernando de Santiago y Diaz úr névjegyére.

A névjegy mai napig őrzi népszerűségét. Lehet rajta foglalkozás (tervező mérnök), munkahely, képzettség (klinikai szakpszichológus), rang (vezérigazgató), kitüntetés (Kossuth-díjas). És persze lakcím, e-mail cím, weboldal, logó, vagy fénykép, telefonszámok.

Az 5 x 9 centiméteres méretet átvette a bankkártya, hitelkártya, személyi igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, forgalmi engedély, TAJ-kártya, tagsági könyv, belépési engedély, stb. Ma számtalan ingyenes sablon és névjegykártya-készítő program áll a felhasználók rendelkezésére a számukra tetszetős forma kiválasztásához, elkészítéséhez. A mintákat könnyen testre lehet szabni. Ha szabad egy tanácsot adnom, készítsük el névjegyünket kétszeres, 10 x 18 centiméteres méretben, majd kicsinyítve nyomtassuk le. Egy A4-es formátumú kartonpapírra 8 darabot rakjunk fel. És szerezzünk be egy kis papírvágót, nem drága.

Láng Róbert