Hadarik Rita: Glutén nélkül

A kóstolóval egybekötött könyvbemutatónak a BOOOK Kiadó adott otthont, amely égisze alatt megjelent Rita „Glutén nélkül" című receptkönyve. Széplaki Péter kiadóvezető a könyv kulisszatitkairól mesélt, Pólus Enikő mentálhigiénés szakember a gluténmentes diéta lélektani hátteréről mondott érdekességeket.

 

Tény és való, az ételérzékenyek élete nem könnyű. Folyamatosan figyelniük kell az elfogyasztott ételek összetevőire, nem ehetnek akkor és azt, amit csak szeretnének. Ezért életükből sok esetben hiányzik a spontaneitás, mindennapjaikat megbélyegzi a folyamatos előregondolkodás, és tervezés. Ez a probléma fokozottan érvényes akkor, amikor sietni kell, vagy megborul a napi rutin a munkahelyen, illetve nyáron, amikor a nyaralást, és az akkori étkezést kell megszervezni.

 

Ebben a szervezésben nyújt segítséget a Hadarik Rita „Glutén nélkül" című receptkönyv, amelyet a prémium minőségű szakácskönyveket megjelentető BOOK Kiadó jegyez. „A könyvvel egyrészt az volt a célunk, hogy a gluténmentes konyha alapjait mutassuk be, másrészt, hogy Rita bevált és sikeres receptjei mellett újdonságokat is bemutassuk. Egy csapatmunka eredményeként így állt össze a 80 különböző, ételtípusra bontott recept-„ - mondta Széplaki Péter, a BOOOK Kiadó vezetője. Az igényes kiadvány nemcsak a gluténérzékenyek számára jelenthet új alternatívát a mindennapi étkezések megtervezésében, hanem azoknak is, akik kiegyensúlyozott, tudatosabb táplálkozásra törekednek. Bár a könyv elsődleges üzenete a gluténmentes étkezés harmonikus megtervezése, a receptekben külön jelezve vannak az egyéb allergének, mentességek, valamint a tápérték-számítások is.

 

A gluténmnetes-téma igencsak aktuális, a statisztikák szerint ugyanis minden harmadik magyar ember küzd laktózérzékenységgel. A gyerekek körében 1:75 arányban vannak gluténérzékenyek. A könnyű diagnosztizálásnak köszönhetően egyre több emberről derül ki, hogy gluténérzékenységben szenved, ami egy autoimmun betegség. Egyetlen gyógymódja az élethosszig tartó diéta. Ráadásul több olyan, kevésbé könnyen diagnosztizálható betegség, mint a nem cöliákiás gluténszenzitivitás (NCGS), az áteresztő bélszindróma (IBS), Hasimotó-szindróma (pajzsmirigy alulműködés), Parkinson-kór, hiperaktivitás, stb. esetében is javulást hozhat a gluténmentes étrend. A vegán étrend is egyre több ember között népszerű.

 

„Sokkal kiemeltebb területként kellene kezelni a gluténmentes életmód érzelmi részét, hiszen ettől is nagyon sok függ. Fontos szerepe van ebben a családnak is, akiknek el kell fogadniuk az új étkezési formát, támogatniuk kell az érintettet. A Rita receptjei könnyedén elkészíthetők és nagyon finomak, kiegészítik a lelki tartalmakat, az új termékei is csak segítik a GM-diétázókat. Egy megértem, veled vagyok - kijelentés mindennél többet ér." - mondta Pólus Enikő, aki a Hadarik Rita „Glutén nélkül" című könyv mentálhigiénés szempontból megközelített tanulságos előszavát, ajánlását is írta.

 

Hadarik Rita:

 Glutén nélkül

BOOOK Kiadó KFT, Bp. 2016

Egészséges receptek sorozat

192 oldal

Keménytáblás, cérnafűzött

ISBN: 9786155417283

 

 Lantai József