„Életem egyik legmeghatóbb pillanata volt látni, ahogy újszülött ikreim első »kinti« találkozásukkor összeölelkeznek”

Több meghitt pillanatot tölthetnek együtt a PICi babák és mamák a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatológiai Intenzív Centrumában átadott új betegőrző monitorok segítségével.

 

Állandó orvosi, ápolói ellátás és folyamatos központi monitorozás mellett, mégis családias környezetben erősödhetnek a koraszülött babák a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatológiai Intenzív Centrumában létrehozott koraszülött baba-mama szobákban. Ezen az osztályon a Koraszülöttek Országos Egyesülete (KORE) és a NaturAqua segítségével két olyan, betegőrző monitorokkal felszerelt szobát alakíthattak ki, ahol az édesanyák gyermekük mellett lehetnek a nap 24 órájában.

 

A monitorokat 2017. július 29-én szombaton adták át, az ünnepségen jelen volt többek között Dr. Kocsis István osztályvezető, Dr. Czemmel Éva osztályvezető-helyettes,  Földvári-Nagy Zsuzsanna, a KORE elnöke, valamint Kozma Orsi énekesnő, aki maga is koraszülött ikrek édesanyja.

"Baba-mama szobák mar léteztek korábban is. Szerencsés vagyok, mert négy évvel ezelőtt, amikor én szültem, mi is egy ilyen szobába kerülhettünk. Koraikrek anyukájaként viszont borzasztó nehéz volt megélnem, hogy szülés után két napig egyáltalán nem láthattam az egyik babámat, Sárát. Légzési nehézségei miatt eleinte szinte minden rá volt kapcsolva, ami csak lehet, és külön tőlünk, egy másik teremben tartották. Csak miután levehették a gépekről, akkor hozták át. Életem egyik legmeghatóbb pillanata volt látni, ahogy első »kinti« találkozásukkor összeölelkeznek az ikreim. A monitorokkal a család és az együttlét élménye rögtön a szülés után megtapasztalható és a koraszülött osztályon töltött napok, hetek is életre szóló, szép élmények lehetnek" - nyilatkozta Kozma Orsi énekesnő, aki szintén érintett a koraszülöttség témájában, hiszen gyermekei a 34. héten születtek meg.

 

„Egyre kisebb súlyú és korábban világra jött babának tudjuk megadni a családközpontú ellátás lehetőségét, de eközben nem szabad csökkenteni a betegbiztonságot sem. A családias légkör megteremtésén túl az is fontos szempont, hogy a gyermekek a lehető legnagyobb biztonságban legyenek: életfunkcióikat folyamatosan figyelemmel kísérik az orvosok, a szülők pedig minden segítséget, tanácsot megkapnak a nővérektől a koraszülött baba gondozásához" - nyilatkozta Dr. Czemmel Éva osztályvezető-helyettes.

 

„A betegőrző monitorok azért elengedhetetlen kellékei a baba-mama szobáknak, mert a családias légkör megzavarása nélkül biztosítják a folyamatos felügyeletet. A monitorok segítségével nyomon követett paraméterek a nővérek és orvosok számára egy központi monitoron is láthatóvá válnak, így a szakemberek azonnal észlelhetnek bármilyen eltérést és időben segítséget tudnak nyújtani a koraszülött kisbabáknak" - tette hozzá Földvári-Nagy Zsuzsanna, a KORE elnöke.

 

A monitorok felszerelésével az egészségügyi személyzet őrző figyelme mellett már a nagyon korán, akár 1000 grammos születési súllyal világra jött koraszülöttek is biztonságosan édesanyjuk mellett tölthetik a nap 24 óráját és az anyukák egész nap maguk gondozhatják babájukat. 

 

A NaturAqua a magyarországi koraszülött ellátás elkötelezett támogatója, partnere, a KORE közreműködésével segít családbaráttá tenni a kórházi osztályokat, hogy a koraszülött csecsemők ápolása mellett szüleik nyugalmát is szavatolja.

 

http://koraszulott.com

http://semmelweis.hu

 

Lantai József