A ki nem fizetett diákok követelése megközelíti a 100 millió forintot

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége ingyenes jogsegély keretében felvállalta a Human Operator Zrt. által ki nem fizetett iskolaszövetkezeti tagok pénzügyi követelésének behajtását. A mai napig 150 károsult diák vette igénybe a DiákÉSZ ingyenes jogsegélyét, ám a károsult diákok száma meghaladja az 1.000 főt, s követelésük mértéke megközelíti a 100 millió forintot.

 

A DiákÉSZ megindította a behajtás érdekében szükséges jogi eljárásokat, ám ezen eljárások lefolytatása közben szembesült azzal a szikár ténnyel, hogy ugyanezen ügyben a NAV 3 milliárd forint mértékű követelése megelőzi a károsult diákok pénzügyi követelését, amelyre nem nyújt elegendő pénzügyi fedezetet sem a Human Operator Zrt. vagyona, sem az általa pénzügyileg irányított érintett iskolaszövetkezetek vagyona.   

 

A DiákÉSZ ugyanakkor szomorúan vette tudomásul annak tényét, hogy dr. Czeglédy Csaba politikai közössége - MSZP és DK - nem vállalja fel dr. Czeglédy Csaba diákokat megkárosító tevékenységét, s nem áll helyt helyette ezen károsult diákok kártalanítása érdekében.

 

2016 januárjában egyszer már előállt a mostanival szinte megegyező tényállás: akkor is közel 1.000 diák kifizetése vált kétségessé a Human Operator Zrt. miatt. A súlyos helyzetet azonban nagyon gyorsan és példamutató méltányossággal megoldotta a McDonald's Kft., s közvetlenül kifizette az üzleteiben dolgozó diákokat a Human Operator Zrt. és annak pénzügyi felügyelete alatt tartott iskolaszövetkezet helyett, s onnantól peres úton ő próbálja meg behajtani ezen követelést a Human Operator Zrt.-vel szemben. Ezt a példamutató méltányosságot és rendkívül korrekt eljárást ezúton is köszöni az iskolaszövetkezeti szektor nevében eljáró DiákÉSZ a McDonald's Kft-nek.

 

Mindezek után a DiákÉSZ csak annyit tud tenni, hogy azon cégek vezetőihez fordul, amely cégek számára végeztek munkát a Human Operator Zrt.-n keresztül a károsult diákok. A DiákÉSZ tehát  tiszteletteljesen arra kéri a Rossmann, a Müller, a GFK Hungary, a Medicover, a DM, a CEVA-PHYLAXIA, a Victofon és a Media Markt vezetőit, hogy kövessék a McDonald's 2016. januári példáját, s gyakoroljanak méltányosságot, fizessék ki a náluk és a javukra dolgozó károsult diákokat, s ők próbálják meg a diákok helyett peres úton ezen követelést behajtani a Human Operator Zrt.-vel szemben.