Vizes VB bélyeg

Nem néztem utána, hogy „fent és lent" ki mit várt úszóink teljesítményétől. (Kivéve egy „fenti" véleményt: A vizes VB sikeréhez nemcsak a FINA segítsége, de a magyar emberek összefogása is kellett. A vébét Magyarország sikeresen rendezte.)  Az biztos, hogy a két arany, öt ezüst és két bronz érem miatt nincs okunk a szégyenkezésre. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzetek rangsorában a kilencedik helyet foglaltuk el, megelőzve például Brazíliát, Spanyolországot és Németországot. (Az 1973-as vizes VB-n negyedikek lettünk a nemzetek rangsorában két arany, egy ezüst és egy bronz éremmel.)

   Azok közé tartozom, akik nem emelik ki, hogy sikerünk egyetlen névhez kötődik. Háromszoros olimpiai bajnok úszónőnkhöz. Amikor ezeket a sorokat írom, Hosszú Katinka már repülőgépen ül Shane Tusuppal Moszkva felé, hogy részt vegyen a világkupa-sorozat következő állomásán.

   A Magyar Posta eddig sem fukarkodott a sportesemények bélyegkiadással való megörökítésével. Bizonyíték erre a sok motívumgyűjtő, akik kizárókat sporttal kapcsolatos magyar, esetleg külföldi bélyegeket gyűjtenek. Vaskos albumuk lehet a sporthoz kötődő bélyegekhez, sorozatokhoz, blokkokhoz.

   A 2017-es vizes VB bélyeg kiadásának előzményeként Majtényi Kálmán, a Magyar Posta Zrt. egyik vezetője tavasszal bejelentette, hogy az idén 150 éves intézmény természetesen hozzájárul a világbajnokság sikeréhez, rangjához. A 435 forint névértékű bélyeget Tatai Tibor grafikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem volt hallgatója tervezte és 200 ezer példányban került forgalomba. A példányszám a korábbi kiadásokhoz képest nem nagy, de hát ritkábban, vagy egyáltalán nem írunk levelet manapság, az Internet korában.

  A vizet jelképező világoskék alapszín mellett megjelenik a világbajnokság logója, illetve két kabalafigurája, Lali és Lili. A 435 forintos névérték egy külföldre (tengeren túlra is) elsőbbséggel (nekem jobban tetszene a régi „légiposta" megjelölés) feladható, maximum 20 grammos levél portója. Megjósolható, hogy külföldön is nagy lesz az érdeklődés a bélyeg iránt.

Láng Róbert