Állatkertek Éjszakája augusztus 25-én -- Országszerte tizenkét bemutatóhelyen várják a látogatókat

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 25-én, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek részvételével.

Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben további intézmények is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az öt éve megkezdett hagyomány természetesen 2017-ben is folytatódik: idén tizenkét bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében.

 

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 25-ére esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenkét bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket. A résztvevő intézmények a következők:

 

            Budakeszin:                  - a Budakeszi Vadaspark;

            Budapesten:                 - a Fővárosi Állat- és Növénykert és

                                               - a Tropicarium (Campona);

            Debrecenben:               - a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje;

            Győrött:                       - a Xantus János Állatkert;

            Jászberényben:                        - a Jászberényi Állat- és Növénykert;

            Kecskeméten:               - a Kecskeméti Vadaskert;

            Miskolcon:                   - a Miskolci Állatkert és Kultúrpark;

Pécsett:                       - a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium;

            Poroszlón:                   - a Tisza-tavi Ökocentrum;

            Szegeden:                    - a Szegedi Vadaspark;

            Veresegyházán:            - a Medveotthon.

 

A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-től éjfélig tartanak majd, a belépés éjjel 11 óráig történik. A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a három helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak.

 

A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé, illetve augusztus 10-én Budapesten a résztvevő intézmények egy közös sajtótájékoztatót is tartanak az Állatkertek Éjszakájával kapcsolatos további részletekről, programokról.