Zavaros pénzügyek

A dolog úgy kezdődött, hogy a Hiéna Bankáz ügyfele öt évvel ezelőtt egy orbitális összeget nyert a lottón. Ebből 1 milliárd forintot betett a pénzintézetbe, szolid 3 %-os kamatos kamatra. Teltek az évek, egyszer csak megtudta, hogy a Lajhár Építőipari Nyrt. részvényei felfele száguldanak, ezért elhatározta, hogy a tőzsdei parketten próbál szerencsét.

   Elballagott bankja pénztárához. Kérem, szeretném kivenni az 1 milliárd forintomat, a kamatos kamattal együtt. Mikor jöhetek érte? A pénztáros nyelt egyet. Uram, én két éve vagyok itt főpénztáros, de ennyi pénz a bankunkban sohasem volt együtt. Nem tévedett az   1 milliárdjával? Nem tévedtem és azonnal küldje ide az illetékest!

   A bank helyettes szóvivője mosta a kezeit, sajnálom uram, nekünk nincs most ennyi pénzünk, ki fogjuk vizsgálni az ön betétjének a sorsát. Ki ám, az anyátok piros viganóját! - ordított az ügyfél, mert nemrég látta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című népszínművet. Feljelentem magukat!

   A rendőrségen iktatták a beadványt. Harminc nap múlva a  károsult értesítést kapott. Ügyében folyik a nyomozás, amelynek érdekében kérjük feljelentését a következőkkel kiegészíteni. a) Honnan volt önnek 1 milliárd forintja? b) Igazolja, hogy nincs sem adó- sem másfajta tartozása az állam felé. c) Jelenlegi állandó lakcímén mióta lakik? d) Az utolsó öt évben nem késte le a személyi jövedelemadó bevallásának határidejét?

   Ügyfelünk ekkor berontott a NAV panasz irodájába. Elmondta az esetet. Beadjam írásban is? Nem szükséges, válaszolt a helyettes csoportvezető, azonnal intézkedünk. Másnap három nyugdíjas revizor beállított a Hiéna Bankházba. Két heti vizsgálódás után a következőket állapították meg. A bank a számviteli törvényt 11-szer, az ügykezelésre vonatkozó jogszabályokat 15-ször, a bank belső szabályzatát 7-szer, a büntető törvénykönyvet 6-szor és a polgári törvénykönyvet 1-szer sértette meg.

   A jelentést másnap átküldték a főkapitányságra. Ők kiszálltak a bankhoz. Elvittek 217 kilogramm iratanyagot, 21 db. CD-t, négy számítógépet és egy páncélszekrényt, amelyet a helyszínen nem tudtak kinyitni. Közben egy bulvárlap kiszivárogtatta az ügyet, A banknál  12 ügyfél jelent meg, követelték a betett pénzüket. Aztán még 144 ügyfél, hasonló okból. Végül kiderült, hogy 5000 károsult van, követelésük 66 milliárd forint a kamatok nélkül.

   Az ügyészség elkészítette a vádiratot és a bíróságra küldte, kérve az érintettek előzetes letartóztatását. A bíróság az bank elnökét és két helyettesét, a pénzügyi csoportfőnököt és a számla osztály vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezte. A felügyelőbizottság öt tagjánál házi őrizetet, az igazgatótanács négy tagjánál lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Három további munkatársat figyelmeztetésben részesítette, hogy máskor jobban vigyázzanak az ügyfeleik pénzére, mert könnyen megüthetik a bokájukat.

   A bírósági tárgyaláson a terem zsúfolásig megtelt. Károsultak, érdeklődők, hozzátatozók, újságírók és a bankok ellenőrzésére hivatott felsőbb szervek delegációi. A tárgyalás 80 napig tartott, 3 tanút, 6 jogi szakérőt, 18 könyvvizsgálót és 1500 károsultat hallgattak meg. Végül az igazságszolgáltatás ökle lecsapott a bűnösökre. A bankelnököt, két helyettesét 8 év, a pénzügyi csoportfőnököt, a számla osztály vezetőjét 6 év fegyházra ítélte. A felügyelőbizottság öt tagja 3-3 év börtönt, az igazgatótanács négy delegáltja 2 év fogházat kapott, minden kiszabott büntetés letöltendőt jelentett. Másodfokon dettó.

   Emellett minden vádlottnál 5 év közügyektől való eltiltást és teljes vagyonelkobzást mondtak ki. Ez utóbbi nem sokat jelentett, mert a vádlottaknak annyi vagyona volt. mint a ruha, amelyet hordtak. Sem ingó, sem ingatlan, sem bankszámla, sem cégtulajdon, sem értékpapír, semmi.

  A közvélemény elégedetten vette tudomásul a drákói szigorúsággal hozott ítéleteket. Szinte észre sem vette senki, hogy az elsikkasztott 66 milliárd forintból egyetlen forint sem térül meg. Egyszerűen eltűnt a számlák, céghálózatok, közvetítők, bankközi átutalások, Lombard- hitelek, allokációk, határidős kötések és tranzakciók tengerében.  

Láng Róbert