Fairplay – ősbemutató a Városmajorban Gyulai István emlékére

Augusztus 13-án, vasárnap 20 órától mutatja be a Coincidance Táncszínház a Fairplay - Sportóriások legendája című új előadását a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Az ír szteppet és a kortárs táncot sajátos módon ötvöző táncegyüttes ezúttal különleges témájú és látványvilágú előadást ígér, amellyel Gyulai Júlia rendező-koreográfus édesapja, Gyulai István sportoló és sportkommentátor, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt főtitkára emléke előtt is tiszteleg.

 

Sportóriások legendája elevenedik meg a Coincidance Táncszínház új előadásában. Katartikus élményt, egyedülálló látványvilágot ígér a Coincidance Táncszínház új produkciója, a Fairplay - Sportóriások legendája című táncjáték ősbemutatója a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Gyulai Júlia rendező-koreográfus alkotása a sportolók sikerei mögötti világba enged betekintést, egyben édesapjának, Gyulai Istvánnak állít emléket.

 

Gyulai Júlia, rendező-koreográfus szerint más és más módon, de mindannyian vágyunk a katarzisra, az eufóriára. Ennek a mindent elsöprő élménynek a két legfőbb forrása a sport és a művészet, amely életünket többé, színesebbé teszi. E két forrást egyszerre jeleníti meg a Fairplay.

https://www.youtube.com/watch?v=Cm8ucL3GAqI

 

Amikor béke van és a jóléti társadalom fogalma értelmet nyer a hétköznapokban, amikor az élet nem a túlélésről szól, hanem tényezőt képez a mindennapok minősége is, az ember törvényszerűen vágyni kezd határainak feszegetésére. Keressük a többet, az újat, a mást: az élet katartikus jelenlétét a megszokás és a nyugalom kipárnázott ösvényén. Más és más módon, de éhezünk a katarzisra és az eufóriára - ezért nyerhet teret magának újra és újra a művészet és a sport. Számtalan különböző módon élhetjük ezt meg, az élmény azonban ugyanabból a vágyból fakad, és ugyanahhoz az állapothoz vezet. Sport és művészet - a katarzis, a mindent elsöprő, túlcsorduló létélmény két diadalittas vezére, amelyek életünket többé, színesebbé, valódibbá teszik.

 

Az előadás egy fiatal fiú álmain és küzdelmein keresztül mutatja meg, hogy mit jelent a semmiből indulni, kitartani, végül célba érni. Hogy mi az, amiért érdemes küzdeni, és mit ad, mire tanít, miben nevel, miben támogat a sport. Fairplay - Sportóriások legendája című táncelőadással Gyulai Júlia a Coincidance Táncszínház művészeinek közreműködésével nem titkolt módon édesapjának, Gyulai István egykori sportkommentátornak és sportlegendának állít emléket.

 

Az ír sztepp Európa-bajnokait felvonultató, illetve kontinens-szerte elismert kortárs táncosokból álló, 2008-ban alakult Coincidance Táncszínház sajátos stílusa az ír sztepptánc és a kortárs tánc organikus ötvözésén alapszik. Az együttes elnevezése az angol „coincidence" szóból származik, amelynek jelentése „véletlen egybeesés", utalásként a két táncművészeti műfaj harmóniájára. A mostani bemutatóban a társulat védjegyévé vált mozgásnyelvet látványos vetítés teszi teljessé: az előadás az interaktív felületeken vetített sportpillanatokkal, a vizuális bravúrokat megelevenítő sportlegendákkal színvonalas és szórakoztató kikapcsolódást ígér.

 

A Fairplay ősbemutatója augusztus 13-án lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon, majd a következő évadban a MOM Kulturális Központ műsorán lesz látható. Előadják a Coincidance Táncszínház művészei, jelmeztervező Székács Zsófia, díszlettervező Potornai Norbert, rendező-koreográfus Gyulai Júlia.

 

Gyulai Júlia Anna - művészeti vezető, koreográfus, táncművész

Tizenhárom évesen talált rá az ír táncra. Tánctudását gimnazista korában Dublinban fejleszthette tovább, egy ír sztepptánctársulat, a Rhythm of the Dance próbáit látogatta. Tizenkilenc évesen ír sztepptánc Európa-bajnoki címet szerzett. Idővel a Madách Musical Tánciskolában tanult balettozni, közelebbről is megismerte a modern táncokat. 2014-ben megszerezte a Magyar Táncművészeti Főiskolán a modern tánc diplomát, és 2016-ban végzett koreográfusként Bozsik Yvette osztályában. 2009-től számos produkcióban feltűnt táncosként a Magyar Állami Operaházban, a Vígszínházban, a Centrál Színházban és több szabadtéri előadásban is. 2014-től aktívan koreografál. Közreműködött a Pécsi Nemzeti Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Pesti Magyar Színház és a Müpa produkcióiban. Tizennyolc évesen alapította tánctársulatát, a ma Coincidance Táncszínház néven ismert együttest, amelyet két alkotótársával, Székács Zsófiával és Potornai Norberttel hívott életre. Az ír sztepp- és a modern kortárstánc ötvözetével egyedülálló stílust és látványvilágot teremtett a mozgásművészetben. Öt saját darabot koreografált és állított színpadra társulatával, felléptek külföldi fesztiválokon és turnékon. 2014-ben bekerült a La Femme magazin 50 tehetséges magyar fiatal programjába, ahol mentora Bán Teodóra volt, aki a társulat profivá válásának időszakában segítette őt.

 

2017. augusztus 13. (vasárnap) 20.00

Coincidance Táncszínház: Fairplay - Sportóriások legendája

táncjáték

Városmajori Szabadtéri Színpad

 

http://szabadter.jegy.hu

www.coincidance.hu

www.facebook/coincidance

 

Lantai József