logo
Közzétéve: EuroAstra Internet Magazin (http://euroastra.info)

Pihenőhely a virtuális világban – online lelkisegély

Megjelentette: johannes
Dátum: 2010 feb 8 - 03:36

[0]„A tapasztalat szerint egyre nagyobb az igény az esti, ingyenesen elérhető ügyeletre" - mondja Révész Jánosné, a Telefon-lelkigondozás missziós lelkésze. Sok embernek a napközbeni rohanás és munka mellett nem jut ideje gondolkozni a nehézségein - az esti-éjjeli órákban viszont hatványozottan rohanhatják meg gyötrő kérdései. Fontos lenne, hogy ilyenkor ott legyen valaki, akinek felteheti kérdéseit. Ezt felismerve hívták életre az internetes lelkigondozás intézményét.

A Református Missziói Központ a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézettel karöltve a múlt évben internetes lelkigondozói képzést indított. Céljuk olyan munkatársak képzése, akik készen állnak arra, hogy szabadidejükben krízisben lévő embertársaikkal beszélgessenek- akár éjszaka is.
„Az internetes lelkigondozás speciális terület, ezért el is különítjük a telefon-lelkigondozástól, aminek megvan a helye és a jövője is" - teszi hozzá a misszió vezetője. Sokak számára, főleg az idősebb generációnak jobban hozzáférhető a telefonos szolgáltatás, ami viszont 17-21 óra között hívható naponta. Az internetes lelkigondozás a tervek szerint este nyolctól hajnali egyig működne, és nemcsak Skype-on, hanem egyéb chateken és e-mailen is tartanának ügyeletet. „A virtuális világban egyfajta pihenőhelyet jelentene ez a szolgálat, amit elhivatott, komoly szakmai-lelkigondozói felkészültséggel bíró önkéntesek végeznének" - magyarázza Révész Jánosné.

Ez már történelem
Az internetes lelkigondozás gondolata már 1996-ban felvetődött egy frankfurti konferencián, ezután pedig Svájcban alakult egy ilyen munkacsoport. Eleinte kizárólag lelkészek végezték ezt a munkát, majd később a munkatársi stáb szociológusokkal, pszichológusokkal is bővült. Hasonló szolgálatok indultak Olaszországban, Dániában, Angliában és Magyarországon is. A munka tehát nem előzmények nélkül való: a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségén belül - aminek a Telefon-lelkigondozás is aktív tagja -  a békéscsabaiak már 2009 eleje óta végeznek internetes lelkigondozást, ami felekezetközi szolgálatként működik, és magában foglalja módszerként a Skype mellett az e-maileket, valamint a chateket is.

Csitt! Chat?
A chatek használhatóságáról a lelkigondozásban megoszlanak a vélemények. Ellenzői azzal érvelnek, hogy a chatelés túlzottan felületes és személytelen kommunikációs forma, nem lehet vele nagy mélységekbe eljutni. Révész Jánosné szerint ez nem a kommunikáció formáján, hanem a beszélgetőkön múlik. Az anonimitás sokszor még fontos segítség is, és külső gátló tényezőket - mint szimpátia-ellenszenv -  és gátlásokat szüntet meg. Továbbá lehetőséget ad arra, hogy a krízisben lévő feltehesse kérdéseit, és válaszokat is kapjon rájuk, anélkül, hogy felfedné önmagát - ez is erősíti a biztonságérzetet.

Ahol most van épp szükség
„Miért ne figyelhetne oda a református egyház a változó világ igényeire? Miért ne lehetne ott is jelen, ahol adott esetben valóban sokaknak lenne szüksége rá, hogy meghallgassák?" - teszi fel a kérdést a misszió lelkésze. Különösen, mert nem esti unaloműzőként szolgálnának a segítők - a lelki segélyhívások tetemes része krízisintervenció, azaz például egy öngyilkosság megakadályozása. „A sokszor egy-másfél órás, kusza, zaklatottan előadott történeteket hallva kell a felhívó összevissza pörgő lelki iránytűjét a helyes irányba állítani, ami komoly koncentrációt és türelmet igényel" - meséli Révész Jánosné. Bizonyos hátrányokkal nyilván számolni kell, például hogy a Skype-ot használó segélykérő tartózkodási helye nehezebben határozható meg, így adott esetben segítséget is nehezebb a helyszínre küldeni. Sok múlik a beszélgetőtárs hitén, személyiségén, felkészültségén. Akár egy másik ember élete is.

Ki fogadja a hívást?
A munkatársak képzését Tóth János, a Gyökössy Intézet vezetője és Révész Jánosné végzik a Református Missziói Központ keretein belül. Az első stáb hamarosan végez, de még kevesen vannak az állandó ügyelethez, és ahhoz, hogy megvalósítsák az egész országot lefedő lelkigondozói hálózatot, ami átnyúlna a határokon túlra is. A második munkatársképzésre február 18-ig várják a minimum közép-, de inkább felsőfokú végzettségű segítők jelentkezését, amihez rövid önéletrajzot és lelkészi ajánlást kérnek csatolni. „Fontos, hogy empatikus, jó önismerettel rendelkező, toleráns, hiteles, kongruens hívő ember legyen a jelentkező, aki szívesen osztja meg idejét, életenergiáját másokkal, aki szívesen szolgál Istennek azzal, hogy másokat meghallgat, útba igazít, aki úgy gondolja, hogy az Isten erejével képes überelni önmagát" - foglalja össze a kívánalmak egy részét a misszió lelkésze.

Copyright © 2010 Reformatus.hu. Minden jog fenntartva


Forrás URL:
http://euroastra.info/node/36637