Dr. Simó Endre :Igazságosabb és testvériesebb társadalomért c. konferencia záró előadása

Magyar Szociális FórumA közelmúlban szeptember 11-én tartotta a Magyar Szociális Fórum az Igazságosabb és testvériesebb társadalomért c. konferenciáát, amelynek előadásait a tanulmányok rovatunkban közöltük. Most a szervező zrszavát adjuk közre, melyben nem csak az előadások, hanem a vita összefoglalóját a levont következtetéséeket is olvashatjuk. Okulásul azoknak, akik a privatizációs szabadverseny(rablás) mindenhatóságában és a mindenekfeletti piac korrekségében hisznek.

Szeptember 17.: Sérült Gyermekek Napja

 Szeptember 17.-én 16. alkalommal rendezi meg az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) az állatkerttel közösen, a Fővárosi Állat-és Növénykertben a Sérült Gyermekek Napját. Egész nap számos érdekes kulturális, szabadidős, s ismeretterjesztő program várja a látogatókat, különösképpen a gyermekeket. 

Dr Gellai Imre: XVIII-XIX. századi fürdőélet Magyarországon - Régi budapesti fürdők

 Dr Gellai ImreDr Gellai ImreBudapesten sok ma már sajnos elfeledett fürdő is üzemelt a történelem során. Most a XVIII-XIX századiakat vesszük számba. Szerzőnk Dr Gellai Imre az elmúlt héten lett 75 éves.

Verseny az űrben 30 millió dollárért – célpont a Hold

Az orosz Lunahod 1 az "űrkuka", az első holdjáró robotAz orosz Lunahod 1 az "űrkuka", az első holdjáró robotAz X-díj Alapítvány és a Google 2007. szeptember 14.-én bejelentette Santa Monica-ban a Google Lunar X-díjat, egy olyan versenyt, amelynek célja a holdraszállás, fődíja pedig 30 millió dollár. A világ minden részéről érkező magánvállalatok azért fognak versenyezni, hogy ki tud előbb égi kísérőnk felszínére juttatni egy olyan holdjárót, amely képes elvégezni bizonyos feladatokat, például egy 500 méteres táv leküzdését a felszínen, vagy videók, képek és adatok küldése a Földre. 

Az adatközpontok átalakítása folyamatautomatizálással -egy standard módszer a nagytömegű adatok bíztonságának erősítésére

Az informatikai felsővezetők és az adatközpontok vezetői kezdik felismerni az informatika üzletként történő működtetésének, azaz a folyamatoknál a hatékonyság maximalizálásának, a kockázat minimalizálásának és az elszámolási kötelezettségnek a szükségességét.

 

Fenyegetettség 2007 - konferencia a terrorizmusról

 

http://www.iaa-ass.com/http://www.iaa-ass.com/ A Nemzetközi Terrorizmus Elleni Társadalmi Egyesület (IAA) ,  a Nemzetközi Kábítószer és Terrorellenes Tisztek Szövetsége (NATEA), a Biztonsági és Honvédelmi Kutatások Központja (BHKKA), valamint a Magyar Rendészettudom

Újra Nyílt Napok a Magyar Nemzeti Bankban - Szeptember 15-16-án bárki megtekintheti Budapest egyik legszebb épületét

 www.mnb.huwww.mnb.hu

A Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-én és 16-án reggel 10 és délután 5 óra között újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.

 

EMU ÉTKEK - A FIRKÁSZ KÁVÉHÁZ-ÉTTEREMBEN - EGY KÖZGYŰLÉS KAPCSÁN

emu 

":Vendégül látni valakit,annyit tesz,mint felelősséget vállalni jólétéről mindaddig,amíg fedelünk alatt marad." Brillant Savarin

Új Toyota Yaris egyedi TomTom eszközzel

 TNS400 beépített verzióTNS400 beépített verzió

A TomTom a világ legnagyobb navigációs megoldások gyártója a frankfurti IAA autó bemutatón 2007 szeptember 11-én bejelentette, a világ első beépített hordozható navigációs eszközét autógyártók számára. A legújabb Toyota Yaris opcionálisan tartalmazza a TomTom navigációs eszközét, a Yaris beépített rádió rendszerének részeként.

Képriport: Elhelyezték a Pannon új székházának alapkövét

 Törökbálint -Égető völgyTörökbálint -Égető völgy

Új szakaszba lépett ma hazánk egyik legnagyobb zöldmezős beruházási projektje: 2007. szeptember 14.-én kora délután Törökbálinton megünnepelték a Pannon új székházának alapkőletételét. Az eseményen, Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Keller László polgármester, valamint Jan Edvard Thygesen, a Telenor ügyvezető alelnöke és Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója mondott beszédet.

NAPLÓÍRÁS ÉJJEL-NAPPAL: SÖTÉT NAPPALOK, FÉNYES ÉJSZAKÁK 24 ÓRÁS NAPLÓÍRÓ FESZTIVÁL

 

Újabb rekord felállítására készül a Sötét Nappalok Fényes Éjszakák (SNFÉ) bipoláris egyesület elnöke, Kevin Jackson társaival együtt a Ráday Filmesházban.

 

Hazai színtéren az Oracle Database 11g

 

www.oracle.com/huwww.oracle.com/hu 2007. szeptember 13-án a szoftver világcég magyarországi leányvállalata nagyszabású szakmai nap keretében tartotta az adatbáziskezelő szoftverrendszer legújabb változatának,  az Oracle Database 11g-nek bemutatóját. A bemutató előadói között találtuk Füzes Pétert, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatóját és  Ken Jacobs-ot, az anyacég termékfejlesztésért felelős alelnökét.

A kicsi lehet szép is.. új munkaállomások a HP-tól

 

 HP xw4600HP xw4600Az új termékek - a HP xw4550 és HP xw4600 munkaállomás, valamint a HP Compaq dc7800 üzleti célú asztali PC - a felső kategóriás megoldások felhasználói által elvárt elektromos és számítási teljesítményt nyújtják.

ÚJ prémium kategóriás 3G szélessávú internetképes (HSPDA) telefon az F700 a Samsungtól

 

A Samsung Electronics a mobil telefonok és telekommunikációs eszközök terén vezető vállalat bejelentette az elegáns SGH-Samsung F700Samsung F700F700-as mobiltelefonját, amelyet a Vodafone-nal, a világ legnagyobb mobilszolgáltatójával közösen fejlesztett ki az európai piac számára. A telefont először a 3GSM konferencián mutatták be idén februárban és várhatóan november elején lesz kapható a boltokban Európa szerte.

 

Révay András:Receptek Amerikából

A csapat Az esős délelőtt sem tudta kedvét szegni az embereknek, tíz órakor kigyúltak a tüzek a bográcsok alatt. Délre már a nap is kisütött, semmi sem állta útját annak, hogy a 9. Szolnoki Gulyásfesztivál pont olyan sikeres legyen, mint amilyenek a korábbiak voltak.

Gazsó Ferenc: Igazságosság a modern társadalomban

 (i)gazság(i)gazság

Az igazságosság a társadalmi berendezkedés értékszempontú analízisének és minősítésének egyik alapkategóriája. Olyan komplex elemből összeszövődő fogalom, amely a társadalmi rendszerek teoretikus leírásában és empirikus vizsgálatában egyaránt sikerrel alkalmazható.

 

FÉRFIMEGŐRZŐ A NŐI AUTÓSZALONON

http://www.noiautoszalon.hu/http://www.noiautoszalon.hu/  

Szeptember 14-16. között soha nem látott szolgáltatással várja a látogatókat az I. Budapesti Női Autószalon és Életmód Kiállítás, amely a BNV második hétvégéjén költözik be a fogyasztási cikk vásár mellé, a HUNGEXPO Budapeti Vásárközpont „B" pavilonjába.

Az EU több mint 983 milliárd forint támogatást hagyott jóvá a magyarországi foglalkoztatás növelésére és a közszolgáltatásokra

 http://mfss.gov.mt/esf/http://mfss.gov.mt/esf/

 Az Európai Bizottság az EU támogatások újabb körének jóváhagyásával ismét jelentős lépést tett annak érdekében, hogy Magyarország maradéktalanul kiaknázhassa az EU tagsággal járó előnyöket.

Megjelent az első, igény szerint fejleszthető Zebra címkenyomtató

 ZM400ZM400

Az on-demand nyomtatási megoldásokban világvezető Zebra Technologies Corporation a kategóriájában élen járó Z sorozatú hőnyomtató családját ZM400-as és ZM600-as modellekkel bővítette.

Tiltakoznak környezetvédők és csillagászok a budapesti Duna-szakasz kivilágítása ellen

A Fényfolyó - látványtervA Fényfolyó - látványtervMinden politikai elitnek kell valami grandiózus ötlet. Így merült fel most, hogy a Duna budapesti szakaszát és a parti épületeket nagy fényerővel minden éjjel kivilágítsák (energiaparzaló) Fényfolyót hozzanak létre. A fény azonban ilyen mennyiségben már környezetszennyező, ami ellen a köenyezetvédők és a csillagászok már tiltakoznak!

Aranyszemek a pöcegödörből

  Az Ernste Bank nevében küldött csaló levélAz Ernste Bank nevében küldött csaló levél

Spam... méltán mondjuk, hogy a Net pöcegödre, ahol minden megtalálható. Gyomorforgató dolgok éppen úgy, mint kapitális csalások, vagy éppen a piszkosszolgálatok még piszkosabb trükkjei. Természetesen a terrorizmus ellenes harc  és az adócsalók elleni küzdelem jegyében.

Uj GPS-t vezet be a Panasonic az európai piacon: “Strada” CN-GP50N"-t

 CN-GP50NCN-GP50N

A Panasonic bejelentette Strada CN-GP50N hordozható navigációs rendszer európai piacra dobását. Ez egyben a Japánban és Észak-Amerikában már kedvező fogadtatásra talált Strada navigációs rendszerek első európai bemutatkozása.

 

San Diego-ba repül a Red Bull Air Race Világbajnokság

 San DiegoSan Diego

A világ legjobb pilótái hasítják majd az eget az amerikai egyesült államokbeli San Diego-ban a Red Bull Air Race idei utolsó előtti futamán, szeptember 21-én és 22-én.

 

„Ütött a játszóterek órája?"

FótFótA Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Delikát8 „Főzzön játszóteret" program képviselői a mai napon „Ütött a játszóterek órája?" címmel rendeztek 2007. szeptember 12.én konferenciát. A rendezvény a játszóterekkel kapcsolatatos érvényben lévő jogszabályra, a játszóterek jelenlegi helyzetére, és a közelgő határidőre - 2008. december 31. - hívja fel a figyelmet.

Telsey: magyar kereskedelmi központot nyitott

 www.telsey.comwww.telsey.com

2007. szeptember 12-én tartott tájékoztatót a kommunikációs eszközöket gyártó Telsey cég, bejelentve; magyar kereskedelmi központ megnyitásával Kelet-Európa felé irányuló tevékenységét erősíti.

A moszlim világban most tart a bőjti hónap a Ramadan

 A nappal Allah-é. az éjjel a halandó emberéA nappal Allah-é. az éjjel a halandó emberé

Az iszlám vallási alappilléreinek sorában a harmadik, mint alapvető előírás a bőjti hónap a Ramadan szabályainak megtartása.

 

Szeptember 13-14: Beköszönt az 5768-ik zsinagógai esztendő

Az újévi ünnepkör ünnepeiAz újévi ünnepkör ünnepei 

A zsidó vallásúak más, hagyományos időszámítást használnak, amely a Hold ciklusain alapszik. Így az új esztendő is máskor következik be mint a megszokott életben. Idén szeptember 13-14 re virradóan ünneplik a Zsidó újév beköszöntét.

 

Révay András: Egész évben főszezon

 

Plakát Rendhagyó időpontban és helyszínen, új belföldi turisztikai kiállítás és szállásbörze nyílik: szeptember 14-16. között a Westend bevásárlóközpontban. A Millennium tetőkertben 2500 négyzetméteres területen kizárólag a belföldi turisztikai piac szereplői mutatják be kínálatukat. Ez az első olyan kiállítás, ami a belföldi vendégeknek és vendéglátóknak szól - és ez a tény egyben a vállalkozás jelentőségét is tükrözi.

GOJÁK JÁNOS: A társadalomszervezés elvei az Egyház társadalmi tanításában

 Előadásom két részből áll. Az első részben a katolikus egyház tanításának szociális alapelveit mutatom be, röviden ezen értékekre támaszkodnék-, a második részben egy kifejezetten szociális jellegű társadalompolitikai modellt vázolok fel, melyben az említett elvek szervesen illeszkednek egymáshoz.. Az Egyház a maga társadalmi tanítását egyetemes érvényűnek, ugyanakkor nyitottnak tekinti, mivelhogy reagál a társadalmi változásokra. Ez a tanítás, ezek az elvek kritikai funkciót is betöltenek, mert mércéül szolgálnak minden társadalmi, gazdasági és politikai rendszer bírálatához.

Az IBM és a Novell - azaz a SuSe Linux - együttműködnek a nyílt forráskódú alkalmazáskiszolgálók elterjedése érdekében

 IBM SuSe

A Novell és az IBM bejelentették legújabb együttműködési megállapodásukat, amelynek keretében minél nagyobb részt kívánnak megszerezni a nyílt forráskódú alkalmazáskiszolgálók egyre növekvő piacából. A megállapodás értelmében a Novell a WebSphere Application Server Community Edition (WAS CE) terméket a SUSE Linux Enterprise Server csomag részeként szállítja majd, amelyhez támogatást is biztosít. Ennek eredményeképpen ez a csomag a legátfogóbb nyílt forráskódú kiszolgáló lesz a piacon.

Tartalom átvétel