É.Kiss Katalin nyelvész kapta az idei Bolyai-díjat

Első alkalommal választott női díjazottat a független díjbizottság. Április 23-án adták át kilencedik alkalommal a tudományos életben betöltött meghatározó szerep elismeréséért járó Bolyai-díjat, amelyet ezúttal első alkalommal női tudós, É.Kiss Katalin nyelvész vehetett át a mindenkori köztársasági elnök elnökletével működő független díjbizottság döntése alapján. A Bolyai-díjat 2017-ben is Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémián.

 

Humorlexikon

Igen, ilyen könyv is van, 447-oldalas. Írta és szerkesztette Kaposy Miklós, egy a XX. századbeli polihisztorok közül. Ha interjút ad, szerényen írónak, vagy humoristának nevezi magát. Kevesen ismerik repertoárját, pedig bekerülhetne a Rekordok Könyvébe. Orvosnak készült, de tizenéves korában megnyert egy novella pályázatot, szerencsére ennek következtében pályát váltott. Már az Olvasók szerencséjére.

Nem működhet tovább az Argentum Holding

Az MNB visszavonta az Argentum Holding Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A társaság piaci szerepe, súlya marginális volt. 

Új sorozatok áprilisban kizárólag az HBO GO-n

A VOD (Video-on-demand) felületek terjedésének köszönhetően - amelyben Magyarországon óriási szerepe volt a 6 éve indult HBO GO-nak, az ország első VOD platformjának - szinte minden hónapban újabb és újabb nagyszerű sorozatokkal találkozhat a néző az HBO online videótárában.

 

Concerto Budapest 2017/18 évadának műsora és bérletei

Bár még tart az évad, tény azonban, hogy megannyi világsztár társaságában, rangos koncerttermek pódiumain, telt házak előtt lépett fel a Concerto Budapest. Keller András zeneigazgató irányításával a következő évadra is ugyanilyen lelkesítő terveket szőve állították össze a repertoárt, hívtak meg a vendégművészeket.

 

Az Alfa Romeo Stelvio első SUV modelljére is a Goodyear abroncsok kerültek gyárilag

A Goodyear bejelentette, hogy Eagle F1 Asymmetric 3 SUV ultra nagy teljesítményű abroncsa kerül eredeti felszerelésként az új Alfa Romeo Stelvióra, mely a legendás olasz autógyártó első SUV gépjárműve.

 

Magyarországon minden egyes nap a "Föld Napja"

Magyarországon minden egyes nap a "Föld Napja", hiszen a szó egyszerre jelenti az élő bolygót, a szülőföldet, a megélhetés forrását: a termőföldet és az anyaföldet, a hazát - fogalmazott Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken a Föld Napja rendezvényen, Farmoson.

Az alacsony kötvényhozamok a francia választás miatti nyugtalanságot tükrözik

Márciusban a benchmarknak tekintett tízéves német államkötvény hozama az éves csúcsot jelentő 0.51%-ra emelkedett, összhangban azokkal a várakozásokkal, hogy ez EKB hamarosan emelni fogja a betéti kamatlábat. Ez az kamatláb, amely alapján az EKB a kereskedelmi bankok részére fizet (illetve aktuálisan felszámít, mivel ez a kamatláb 2014 közepe óta a negatív tartományban van). Ezt a kamatlábat sok kritikával illetik, mivel ennek hatására az államkötvények és a vállalati kötvények hozamai nulla alá csökkentek, és a bankok eredményei is masszív esésbe kezdtek.

 

Örökítsd meg a nyarat 360 fokban!

Nyakunkon a nyár és a rengeteg élmény, ami rád vár! Gondolkodtál már azon, hogy milyen jó lenne a legizgalmasabb pillanatokat képek és hagyományos felvételek mellett 360 fokos videókon is visszanézni? Ez az álom most könnyedén valósággá válhat számodra is, hiszen az új Samsung Gear 360 (2017) segítségével minden eddiginél egyszerűbben készíthetsz 4K felbontású 360 fokos tartalmakat. Még a pénztárcád is örülni fog, ha ezt az újdonságot választod társadul a nyári kalandokhoz!

A Samsung és az SK Telecom jóvoltából elindult Korea első vasúti LTE hálózata

A vasúti LTE az okosvonatok és -metrók számára fejlesztett következő generációs megoldás, amely nagy sebesség mellett is lehetővé teszi a megbízható, vezeték nélküli hang- és adatkommunikációt

 

Hazahoztuk az utolsó Ikarust, megmenekült egy igazi legenda

(c) Közlekedési Múzeum Budapest(c) Közlekedési Múzeum BudapestHazahoztuk Nagy-Britanniából az utolsó, az egykori mátyásföldi üzemben tervezett és épített Ikarus autóbuszt. Az Ikarus 489-es Polaris típus akkoriban Európa egyik leginnovatívabb városi autóbusza volt és egyben az Ikarus utolsó sikeres exportterméke.

Egy repülőgép belsejét alakították ki a tanteremben - Folytatódik a stewardess-képzés Zuglóban

Egy valódi repülőgép alkatrészeit felhasználva alakítottak ki tantermet a Europe Crew Academy bázisán Zuglóban. A nemzetközileg is elismert képzést sikeresen elvégzők biztos álláslehetőséghez juthatnak.

Tóth Kinga kapja a 2017-es Hazai Attila Irodalmi Díjat, amellyel egymillió forint pénzjutalom is jár

(c) Dirk Skiba(c) Dirk SkibaA Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Tóth Kinga veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

Rekviem a Pénzügyminisztériumért

A Pénzügyminisztérium épülete a budai Várban (1905-1945A Pénzügyminisztérium épülete a budai Várban (1905-1945Magyarország Pénzügyminisztériuma 2010-ben megszűnt. Persze a nemzetgazdasági miniszter és munkatársai pompás költségvetéseket készítenek évente, de valami mégis megváltozott. Mert az nem mindegy, hogy valaki pénzügyminiszter, vagy a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Hajdan ha egy pénzügyminiszter lemondott,  bombaként érte a szakmát és a közvéleményt. És ha egy államtitkár lemond? Na bumm! Egy helyébe száz is akad, ahogy a magyar nóta mondja.

Bemutatkozott Tifani, a négyhónapos pingvinfióka

Pénteken, 2017. április 21.-én  a Föld Fesztivál első napján mutatkozott be a nagyközönségnek Tifani, a négyhónapos pingvinfióka. A veszélyeztetett pápaszemes pingvinekkel bő három évtizede foglalkozik a magyar főváros állatkertje, ahol eddig összesen harminc fióka cseperedett fel sikeresen. 

Csoki- és kávéfesztivál lesz a Camponában

A Campona, amely rendszeresen különleges programmal kápráztatja el látogatóit, ezúttal az érzékszervekre hat: látványos kiállításon mutatják be a csokoládé és a kávé történetét, a majáktól a belga manufaktúrákon át, egészen a modernkori kézműves édességkészítésig.

 

Emléktáblát kapott a világ egyik leghíresebb geofizikusa az MTA Könyvtárában

Az MTA Könyvtár és Információs Központ olvasótermében felavatott emléktábla Fotó: mta.hu / Szigeti TamásAz MTA Könyvtár és Információs Központ olvasótermében felavatott emléktábla Fotó: mta.hu / Szigeti TamásMilutin Milanković szerb geofizikusnak az első világháborút kényszerűen Budapesten kellett töltenie. Internálását végül kutatással töltötte, hála az MTA Könyvtára legendás igazgatójának, Szily Kálmán matematikusnak. A könyvtárban végzett munka lett az alapja a klímaváltozásokat csillagászati összefüggésekbe ágyazó elméletének. A tudománytörténeti fontosságú epizódra mostantól emléktábla hívja fel a figyelmet az MTA Könyvtár és Információs Központ olvasótermében.

5 millió forintos adomány az Országos Onkológiai Intézetnek

Az AVON által felajánlott 5 millió forintos adományból az Országos Onkológiai Intézet Emlő és Lágyrészsebészeti Osztálya egy CT kontrasztanyag pumpát vásárolt, amelynek köszönhetően a kezelt betegekről jobb minőségű és több információt tartalmazó vizsgálati felvétel készülhet. 

Shimmer és Shine, Dóra, a felfedező, és Bubi Guppik vasárnaponként a gyerekcsatornán

Örökmozgó, jólelkű és erős jellemű női hősökkel tanítja a Nick Jr. vasárnaponként az óvódás korosztályt. Az iskolára felkészítő vicces Bubi Guppik, Shimmer és Shine, a dzsinn ikerpár, valamint Dóra, a felfedező játékosan és interaktívan neveli a kicsiket, miközben fejleszti kreativitásuk, fantáziájuk és az élet fontos területeivel is megismerteti őket.

 

Kortárs kínai filmeket láthat a nagyközönség hétfőtől az Urániában

Sikerfilmekkel mutatkozik be Kína kortárs filmgyártása április 24. és 29. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvényen fesztivál- és kasszasikerek, szám szerint négy film és négy műfaj reprezentálja a nagyközönség számára a szinte beláthatatlanul gazdag kínai filmgyártást.

 

A történelem 5 legemlékezetesebb államcsínye

Nyilas hatalomátvétel Magyarországon, Napóleon kettős cselszövése, a müncheni sörpuccs - az elmúlt évszázadok történelme számos sikeres, és még több teljes kudarccal végződő államcsínyt tart számon. Ilyen volt például az amerikai történelem egy leghíresebb puccsa, a grenadai Hirtelen Harag hadműveletet, melyet a DoQ-n április 22-én debütáló Valódi Harcosok című dokumentumfilmből részletesebben is megismerhetünk. Kedvcsinálóként lássuk a világtörténelem leghíresebb állam elleni összeesküvéseit!

 

Milyen lakáshitelt vesznek fel a magyarok?

Emelkedő pályán a lakáshitelezés: tavaly 26 százalékkal 456 milliárdra nőtt a folyósított lakáshitelek összege. A BankRáció.hu szerint egyre népszerűbbek a több évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek, amelyek között jelentős különbségek vannak. A legolcsóbb 10 millió forintos 20 éves futamidejű hitelek havi törlesztője több mint 10 ezer forinttal alacsonyabb lehet az átlagosnál, összesen pedig akár 3 millió forinttal alacsonyabb kiadást jelenthetnek. A lakáshitelezési trendek összhangban vannak az ingatlanpiac élénkülésével, az új lakások pedig egyre nagyobb szerepet kaphatnak a következő időszakban.

 

A kistérség vállalkozásai továbbra is az együttműködésben látják a siker kulcsát

Az országosan is tapasztalható helyzethez hasonlóan a Jászságban működő vállalkozások egyik legfőbb kihívása, hogy a munkaerő-kereslet meghaladja a meglévő munkaerő-kínálatot - hangzott el Jászberényben az I. Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferencián, amelynek  2017. április 21-én .az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusa adott otthont. A programon fejlesztéspolitikai kérdések is szóba kerültek: a térség országgyűlési képviselője 40 helyi nagy cég által aláírt kérést adott át Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek, az esemény fővédnökének a jászsági 32-es út felújításra, illetve a Jászberényt elkerülő út megépítésére vonatkozóan.

Április 22-től 24-ig közlekedési káosz a Nyugati és a Keleti Pályaudvaron, változások

Április 22-től 24-ig felújítások lesznek a Keleti pályaudvaron és a Kőbánya felsőig tartó vonalszakaszon. Emiatt sok a Keleti és a Nyugati pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása változik, hatalmas kalamajkát okozva a vasúti közlekedésben.

 

Három varázslatos szó: Bor, Mámor, Pécs

A jobbnál jobb zenék mellett a gasztronómia is nagy szerepet kap a Bor, Mámor, Pécs fesztiválon május 4-7. között. A Széchenyi téren több mint 50 kitelepülő portékái közül válogathatunk, a színpadon pedig olyan közkedvelt előadók váltják egymást, mint a Roy & Ádám Trió, Boggie és a Kerekes Band.

 

Alternatív gyógymód

-  Ne haragudjon, hogy megvárakoztattam, fáradjon be, foglaljon helyet.

Rekordszámú kiállítóval, a legújabb fejlesztésekkel jön a jubileumi Busexpo

A magyar buszgyártás kerül a középpontba az idei szakkiállításon. Ötödik jubileumát ünnepli az ország legnagyobb buszos szakkiállítása, amely a virágzásnak induló hazai buszgyártásnak is fontos szerepet szán április 26-án, a zsámbéki drivingcamp Hungary-n.

 

Tovább bővül a POSZT programja

Nyilvánosságra hozták a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozót kísérő POSZT Fesztivál első eseményeit. A programban monodrámák és független előadások épp úgy találhatóak, mint fesztiváldíjas rendezések, valódi sztárparádét felvonultató komédiák, vagy réges-rég telt házzal futó, már-már legendás színházi produkciók.

 

Zűrös csaj a Peter Kovary & The Royal Rebels új klipjének főhőse

A klasszikus rockban utazó Peter Kovary & The Royal Rebels látványos videóklipet készített első nagylemeze talán legenergikusabb, legzúzósabb dalához. A Run For Cover videójának főszereplője egy szexi, de zűrös fiatal nő, akinek az élete vakvágányra futott. A klipet az egyre népszerűbb rendező, Jimy J. Hollywood jegyzi.

 

Hat érdekesség, amit nem tudott Budapest belvárosáról

Budapestet Európa egyik legszebb fővárosaként tartják számon a világon. A nevezetességek és a híres helyszínek mellett a látogatók szívesen időznek a fő bevásárló- és tematikus utcákban is. Azonban az üzletek, szórakozóhelyek és vendéglátó egységek gazdag kínálata mellett olyan izgalmas helyeket, galériákat és történelmi emlékeket is rejtenek ezek az utcák, amelyekről a legtöbb ott lakó sem hallott még.

 

Tartalom átvétel