Oktatás-nevelés-pedagógia

TÖBB TÍZEZER ÉRDEKLŐDŐT VÁRNAK AZ EDUCATIO NEMZETKÖZI OKTATÁSI SZAKKIÁLLÍTÁSRA

 

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium önálló pavilonnal lesz jelen a január 18-án nyíló budapesti szakkiállításon, amely a hazai felsőoktatás szokásos éves seregszemléje. Az OKM szakértői egyebek között válaszolnak a továbbtanulással kapcsolatos, illetve a felsőoktatást érintő kérdésekre.

Egyházi tulajdonba kerül az Albertfalvi Don Bosco iskola épülete

Újbuda önkormányzata ingyenesen átadja a Katolikus Egyháznak Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda épületét.

Az egyetem rendeltetése nem csupán a szakismeret átadása

Pázmány Péter Katolikus EgyetemPázmány Péter Katolikus Egyetem2008. január 10-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán nyílt napot tartottak a jogi pálya iránt érdeklődők számára. Ebből az alkalomból kérdeztük meg Schanda Balázs dékánt arról, milyen is a jogászképzés alapfilozófiája a katolikus egyetemen.

IBM - újabb képzési központ a Budapesti Műszaki Főiskolán

 

2007.december 6-án adták át ünnepélyesen az IBM Tivoli szolgáltatás-irányítási Kompetencia-központját a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Bécsi úti  Neumann János Informatikai Karán. 

A tanterem nem „meeting room”

 Interaktiv iskolatáblaInteraktiv iskolatábla

A hazai közoktatás jelentős lépéseket tesz, hogy a korszerű prezentáció-technológiai berendezéseket beépítse az iskolák napi gyakorlatába.

 

Több mint kétezren jelentkeztek a 2008. februárban induló egyetemi, főiskolai képzésekre.

 

Csaknem negyedével többen adták be a jelentkezési lapjukat, mint egy évvel korábban.November 15-én zárult az őszi felsőoktatási felvételi jelentkezési időszak, melynek során a 2008. februárban induló képzésekre lehetett jelentkezni.

Kiosztották a Junior Prima Díjakat - A Vodafone tíz tehetséges fiatalt díjazott oktatás és köznevelés kategóriában

 

Ma este átadták a Junior Prima Díjakat a Szépművészeti Múzeumban. Az első alkalommal odaítélt díjakkal 10, az oktatás iránt elkötelezett fiatal munkásságát díjazta a Prima Primissima Alapítvány és a Vodafone Magyarország zrt. A díjátadó ünnepséget a Duna Tv szombaton 19:50 perces kezdettel felvételről közvetíti.

Hiperaktív stressz vagy karácsonyi béke a családokban? - az idén 231 760 család készül konfliktusos, kimerítő karácsonyra.

 www.eleventeam.huwww.eleventeam.hu

Az idén decemberben 65 500 óvodás korú és 166 268 iskolás hiperaktív gyermek szülei készülnek izgalommal és aggodalommal a legszebb és számukra egyben legnehezebb családi ünnepre, a karácsonyra. Összesen 231 760 családban vágynak a szülők és gyermekeik konfliktusmentes 12 napra a téli szünetben, és mindannyian szeretnék tudni, mi jelenthet megoldást, hogyan lehet nyugalmat teremteni.

Öveges professzor, a magyar atom avagy a „nadrágzsebek fizikája”

Öveges József fizikus és embertanárÖveges József fizikus és embertanár 

A tévé és a rádió tette igazán ismertté. Épphogy csak véget ért a második világháború, amikor 1946-ban már mikrofon elé állt. Egyik első előadása éppen az atombombáról szólt, és sokan emlékeznek még a vele kapcsolatban elterjedt humoros feladványra is: „hogyan lehet barackmagból atommagot készíteni?". Több mint tíz évet töltött el képernyőn.

BŐVÜLT AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI INFORMATIKAI KLASZTER

 www.infoklaszter.huwww.infoklaszter.hu

A Miskolci Egyetem és a helyi vezető informatikai cégek által alapított Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter új tagokkal bővíti hálózatát. A most belépő cégek mellett a régió egy másik prominens felsőoktatási intézménye, az egri Eszterházy Károly Főiskola is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Sebfelelőst minden osztályba!

www.mivk.huwww.mivk.hu  

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt az Országos Mentőszolgálattal sebfelelős kampányt indít. A cél, hogy a sebkezelés, sebellátás alapjait megismertessék a tanulóifjúsággal.

A közösség szive - avagy többet kaptak, mint gondolták

erdei iskolaerdei iskola 

A Közösség Szíve programban - a Procter & Gamble és a CBA támogatásának köszönhetően - szeptember és október folyamán több mint 500 gyermek juthatott el négy erdei iskolába.

Sikeres a Pannon játszótér-felújítási programja

 

Összességében közel negyvenmillió forinttal és több ezer órányi kétkezi munkával segítettek a pannonosok hazánk húsz településén régi játszóterek felújításában és újak kialakításában az idén.

 

Az Intel és a magyar kormány együtt fejlesztik a magyar oktatást

 

A Intel és a magyar kormány képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá új oktatási programok bemutatásáról Magyarországon  2007. október 26.-án. Az Intel és a magyar kormány képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy az Intel World Ahead program egyes oktatási projektjeit Magyarországon is bevezetik.

Új tévéstúdiók az iskolákban

 

A 80-90-es évek gyakorlati eszközei sok helyen megtalálhatóak még a médiát is oktató iskolákban. A mágneses működési elvű szalagos magnók és videók, valamint a celluloid tekercses filmezés kora azonban lejárt. A korábbi technika fenntartása egyre drágább, miközben a velük elkészített archívumok adathordozóinak állaga folyamatosan romlik. Végleg eljött a digitális technika ideje az iskolai stúdiókban.

Balabit Campus Program 2007/2008 tanév

 www.balabit.huwww.balabit.hu

A legmagasabb igényeket kielégítő különleges hálózatbiztonsági megoldásairól ismert BalaBit IT Security szeptembertől ötödik alkalommal szervezi meg az informatikai felsőoktatást átfogóan támogató Campus Programját.

Az IBM zürichi kutatólaboratóriuma „kiváló elmék” kezdeményezést indít avagy kölcsönbe az agyakkal!

 http://www.zurich.ibm.com/greatminds2007/http://www.zurich.ibm.com/greatminds2007/

Az IBM kutatói részlege kitárja kapuit közép- és kelet-európai diákok előtt. Matthias Kaiserswerth, az IBM zürichi kutatólaboratóriumának igazgatója a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen bejelentette a "kiváló elmék (Great Minds)" kezdeményezés elindítását, amelynek célja, hogy támogassa az informatika területén kivételes tehetségű, szakképzett hallgatókat, akik számára határozott idejű gyakornoki helyeket biztosít az IBM zürichi kutatólaboratóriumában.

Nyelvtanulás WEB 2.0 alapon...

 http://www.lingvico.hu/http://www.lingvico.hu/

Nyelvtanároknak és nyelviskoláknak kínál internetes nyelvoktató rendszert a Lingvico Nyelviskola Szolgáltató. A Lingvico nyelvoktató rendszere a legkorszerűbb online eszközökkel támogatja a nyelvtanárok munkáját: többek között live-online oktatást biztosít, a tanulókkal kapcsolatos értékelési és adminisztratív feladatok nagy részét is ellátja, és megteremti az alapját a nyelvtanárok és nyelvtanulók web 2.0 koncepciójú közösségének.

A tanoda nem iskola

  Magyar Köztársaság cimereAz OKM a következő közleményt tartotta szükségesnek kibocsátani: Az október 3-án, a Magyar Nemzetben a tomori tanoda működéséről megjelent cikk súlyos szakmai hibákat tartalmaz. Ezzel rontja a tanoda-program hitelességét, amely egy pártfüggetlen, mindenki által támogatott, a hátrányos helyzetű és cigány gyerekek iskolai eredményességét növelő program.

Tízéves fennállását ünnepelte a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1997-ben alapította meg a katolikus közoktatás szakmai összefogását és működését az Egyház tanítására támaszkodva segítő intézményt, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetet.

 

OECD iskolai ajánlás:„Ne legyen több iskolai kudarc! – Tíz lépés az oktatási esélyegyenlőség felé”

www.oecd.orgwww.oecd.org Tíz fő szakpolitikai javaslatot terjeszt elő az októberben megjelenő „Ne legyen több iskolai kudarc! - Tíz lépés az oktatási esélyegyenlőség felé" („No More Failures - Ten steps to equity in education") című 2007-ben készült OECD-jelentés. Az Equity-projekt jelentése amellett érvel, hogy az oktatási rendszereknek igazságosnak és befogadónak kell lenniük felépítésükben, gyakorlataikban és az erőforrás-elosztásban.

Már pályázhatnak a diákok az Oracle a ThinkQuest 2008 nemzetközi weboldalépítő versenyre

 http://www.thinkquest.org/index.htmlhttp://www.thinkquest.org/index.html

Az Oracle oktatási alapítványa (Oracle Education Foundation, OEF) a 9 és 19 év közötti diákok és tanáraik számára idén is kiírta a ThinkQuest nemzetközi versenyt, amelyben a csapatok bármilyen oktatással kapcsolatos webhely készítésére vonatkozó pályázataikkal indulhatnak.

 

Európai Madármegfigyelő napok a zöldturizmus évében - 2007. október 6-7.

Gyerekek lesen (Foto:Szakal László)Gyerekek lesen (Foto:Szakal László)

Az októberi madárvonulások időszakára időzítve, a nemzetközi programba bekapcsolódva a Magyar Madártani Egyesület (MME) - a LifeBird International hazai tagszervezete - a Magyar Turizmus Zrt. és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével idén is megrendezi Magyarországon a több, mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező Európai Madármegfigyelő Napokat. A kezdeményezés fő célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a természeti jelenségek szépségére, valamint a madárvédelmi és természetvédelmi szervezetek munkájának fontosságára.

Európai felmérés igazolja, hogy a diákok motiváltabbak ha az interaktív táblákon látnak digitális tartalmat

 

SMART Technologies ULC közzétett egy európai felmérést, és amelyet még tavaly decemberben publikáltak először. Ennek eredménye azt mutatja, hogy az információs és kommunikációs technológia (ICT) pozitívan hat a diákok teljesítményére.

 

Tanévnyitó ünnepség a Gábor Dénes Főiskolán

 http://www.gdf.hu/Lapok/Cimlap.aspxhttp://www.gdf.hu/Lapok/Cimlap.aspx A Gábor Dénes Főiskola (GDF) 2007. szeptember 8-án tartotta 15.  tanévnyitó ünnepségét. A 2007/2008-as tanévet a főiskola Budapest, Etele út 68. alatti központi épületében nyitotta meg a szeptember 1-jétől kinevezett rektor, Zárda Sarolta.  

Kisorsolták A Közösség Szíve program nyerteseit

 

http://www.akozossegszive.hu/http://www.akozossegszive.hu/ A Közösség Szíve programban - a Procter & Gamble és a CBA támogatásának köszönhetõen - szeptember és október folyamán több mint 500 gyermek juthat el négy erdei iskolába.

Indul a Magyar Nemzeti Bank ?Monetary ? közgazdálkodj okosan" címû országos vetélkedõsorozata

 

http://www.monetary.mnb.hu/Engine.aspxhttp://www.monetary.mnb.hu/Engine.aspx Ismét elindítja középiskolásoknak szóló vetélkedõsorozatát a Magyar Nemzeti Bank. A tét idén sem kevés, hiszen a megszerzett hasznos pénzügyi­gazdasági ismeretek mellett a legjobbak 1 000 000, 750 000 és 500 000 forinttal lehetnek gazdagabbak. A vetélkedõre 4 fõs csapatok nevezhetnek 2007. október 15-ig a http://www.monetary.mnb.hu/ internetes oldalon.

Az indiai Tamil Nadu állam iskoláiban 30 000 asztali gépen és 1 880 kiszolgálón fut Novell SUSE Linux Enterprise

 susenovellAz indiai Electronics Corporation of Tamil Nadu (ELCOT) vállalat a Novell SUSE Linux Enterprise rendszerét telepítette Tamil Nadu állam iskoláinak 30 000 asztali számítógépére és 1 880 kiszolgálójára.

Multimédia az oktatásban - 2007-es konferencia

 MultimédiaTizenkét alkalommal került sor a fenti címmel konferenciára,  2007-ben augusztus 23-24-én a rendezvény házigazdája a Budapesti Mûszaki Fõiskola (BMF) volt.  A rendezvény meghírdetett célja;  elõsegíteni az oktatás, kutatás és a média-elõállítás szakembereinek tapasztalatcseréjét, ismerkedésüket a technológiákkal, azok alkalmazóival, a gyártókkal és forgalmazókkal.

Révay András:Bohócot a repülõtérre!

 Bohóc a reptéren No nem az utasokból akarnak bohócot csinálni a British Airways legújabb ötletének megvalósítói. Sõt, az ötlet sem a légitársaságé! Ennek ellenére lehetséges, hogy elõbb-utóbb megjelenik náluk egy bohóc.

Tartalom átvétel