Európai Uniós és kapcsolódó hazai pályázatok

Átadták a gödöllői Zöld Óvodát

2010. augusztus 18-án átadták Gödöllő legújabb óvodáját. A Batthyány utcában található Zöld Óvodát a jövő héten már birtokba vehetik a korábban a Tisza utcai és a Szabadság úti óvodába járó gyerekek. A környezetbarát, az akadálymentesítés követelményeinek teljes körűen eleget tévő épület egészséges, modern, harmonikus környezetet tud biztosítani az itt nevelkedő gyermekek számára, elősegíti későbbi iskolai sikerességüket, továbbá előmozdítja a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyermekek esélyegyenlőségének megvalósulását.

Uniós támogatás segíti új nyomdai megoldások hazai bevezetését

A Díjbeszedő Holding Zrt. a hazai küldemény-előállítási piac egyik legnagyobb szereplője: a tavalyi évben több mint 110 millió komplett megszemélyesített küldeményt - számlákhoz kapcsolódó nyomtatványokat, értesítő- és reklámanyagokat - állított elő.

 

114 millió euró az energiahatékonyság támogatására

Az Európai Bizottság 2009 júliusában indította el European Energy Programme for Recovery (EEPR) elnevezésű gazdaságélénkítő programját, amelynek célja a gazdasági visszaesést követő fellendülés ösztönzése. A program támogatási keretéből mintegy 114 millió EUR (32 Mrd Ft) nem került felhasználásra, így az Európai Tanács Energia Munkacsoportjának legutóbbi ülésén kezdeményezte e források átcsoportosítását illetve újra elosztását.

Létrejött az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság

Az európai támogatások auditálását (második szintű ellenőrzését) az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) fogja ellátni a jövőben az ellenőrzések erősítése, koncentráltabb végrehajtása céljából.

10 éve a felnőttoktatás szolgálatában

A Grundtvig program 10. születésnapja alkalmából rendezett ma szemináriumot a Tempus Közalapítvány Budapesten. Az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának egyik pilléreként ismert Grundtvig a felnőttoktatást és felnőttkori tanulást segíti nemzetközi együttműködéseivel.

 

Geotermikus energia Izlandról és művészetterápia Norvégiából

Több mint 400 diák, hallgató, oktató és szakértő norvég, izlandi és liechtensteini útja valósulhatott meg az EGT/Norvég Alap 2005-2009 közötti ciklusában.  A támogatásból Magyarországnak jutó 135 millió euróból 1 millió jelentette az oktatási intézmények számára szóló pályázati alapot, amelyből - a Tempus Közalapítvány koordinációjában - 60 db, igen változatos projekt született meg.

A kultúra belvárosa: Palotanegyed - Kulturális gazdaságfejlesztési programot hajt végre Józsefváros

 

„Európa Belvárosa Program - Józsefváros, Palotanegyed" címmel közel kétmilliárd forint értékű kulturális gazdaságfejlesztési programot indított a Palotanegyedben a  VIII. kerületi önkormányzat. A kerületvezetés a Józsefváros e kevésbé ismert történelmi negyedének stratégiai szerepet szán a helyi gazdaságfejlesztésében. A Palotanegyed páratlan építészeti és kulturális örökségére, az itt működő egyetemekben rejlő energiákra és az itt ma még példaértékűen jellemző kiskereskedelem ösztönzésére épül Belső-Józsefváros fejlesztési programja.

Újabb technológia fejlesztési EU-s pályázatok nyíltak meg

 

Tízezer hazai kis- és középvállalkozás jutott már több mint 300 milliárd forint vissza nem térítendő uniós fejlesztési támogatáshoz az Új Magyarország Fejlesztési Terv célirányos gazdaságfejlesztési programjainak a keretében. Az elnyert támogatások harmada, több mint 100 milliárd forint már kifizetésre is került. A program első három évében összesen 15 ezer pályázatot nyújtottak be, ami azt jelenti, hogy minden három pályázatból kettő sikeres volt.

Királyi pompájában a Lovarda és a Barokk Istálló

A Lovarda 1896-banA Lovarda 1896-banDöntött a Kormány, Magyarország EU-elnökségének idején királyi pompájában várja látogatóit a Gödöllői Királyi Kastély Lovardája és Barokk Istállója is. Budapest és a Belváros lebénítása nélkül utazhatnak majd a Ferihegyre érkezők a hazai épített örökség frissen felújított kiállítási és bemutató helyszínére, amely reprezentatív protokoll találkozók színtere is egyben. Már nyáron megkezdődnek a munkálatok. A Gödöllői Királyi Kastély folyamatban lévő komplex fejlesztésénekmásodik ütemeként, a Lovarda és Barokk Istálló rekonstrukciójával összesen 1700 négyzetméter területen folytatódik a felújítás. A projekt tervezett összköltsége 1 milliárd forint.

Gazdaságfejlesztési Operatív Program egyes pályázatait határozott időre felfüggesztették és volt ahol határidőt módosítottak

EU Új MagyarországA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága (NFÜ GOP IH) a központi döntési moratórium elrendeléséről szóló Kormány Határozatra tekintettel határozott ideig felfüggeszti az alább feltüntetett pályázatok benyújtási lehetőségét, valamint meghosszabbítja a GOP-2009-1.3.1./A, „Vállalati innováció támogatása" című pályázat beadási határidejét. A pályázatok beadására a felfüggesztést követően ismételten lehetőség lesz, változatlan feltételek mellett.

KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ: EGY EURÓPAI ÉV MÉRLEGE

110 közreműködő szervezet, 180 esemény, valamint számtalan kreatív gondolat és innovatív megoldás: ez a hazai mérlege a 2009-es Kreativitás és Innováció Európai Évének, mely február 11-én egy nemzetközi fotókiállítás megnyitójával zárult.

Jól fogy a támogatás-visszafizetési garancia

EU Új MagyarországAz év legsikeresebb termékévé nőtte ki magát az EU-s pályázatokhoz adott támogatás-visszafizetési garancia a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél. A társaság december közepéig 7,5 milliárd forintra vállalt garanciát, ez ötszöröse a tavalyi egész éves garanciavállalásnak. Bár a termék immár hároméves, eddig egyetlen egyszer sem kellett a vállalkozók helyett visszafizetni a támogatási összeget.

Uniós Vállalkozói Hitelek

 

Decemberben Budapest volt az utolsó állomása a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. „Uniós Vállalkozói Hitelek" elnevezésű kommunikációs kampánynak és országos rendezvénysorozatnak.  A rendezvénysorral a hazai vállalkozók lehető legszélesebb körét kívánták informálni azokról az uniós forrásból támogatott hitel-lehetőségekről, melyekkel működésüket eredményesebbé tehetik, vállalkozásukat sikerrel fejleszthetik.

A Velencei-tó kilenc településének példamutató együttműködése

 A Velencei tó és környezeteA Velencei tó és környezete

2007 augusztusában a kilenc település (Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu ) polgármestere elhatározta, hogy önszervezendő, egybefüggő  területként közösen a helyi civil szervezetekkel és helyi vállalkozókkal a kistérség elindul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV tengelyének keretében megpályázható LEADER Helyi Akciócsoport cím és az ezzel járó fejlesztési források  elnyerésére, a 2007-2013 tervezési időszakban. 2008 szeptemberében  az elkészített Helyi Vidékfejlesztési Stratégia pályázati anyaga alapján a Velencei-tó megkapta a megtisztelő LEADER címet.

 

A Szeged-Prága-Bukarest pályázat nyerte a szuperlézert

 

Bajnai Gordon miniszterelnök, Botka László polgármester és Szabó Gábor rektor közösen jelentették be, hogy az Extreme Light Infrastructure (ELI) elnevezésű szuperlézer megépítésére alakult EU-Irányító Testület ma Prágában ülésezett és pozitív döntést hozott a közös magyar-cseh-román pályázatról. A 100 milliárd forintos beruházás elnyerésével Szeged és a projektben résztvevő országok felkerülnek a világ tudományos térképére. Most először épül nagy, közös kutatóintézet az új EU- tagországokban.

Újabb innovációs klaszter került akkreditálásra

A Biomassza Hasznosítási Klaszter a biomassza innovatív technológiákon alapuló hasznosítását tűzte ki célul, a Dél-alföldi régió természeti erőforrásainak bevonása révén. A klaszter 2009. szeptember 22-én nyerte el az Akkreditált Innovációs Klaszter címet.

Ismét igényelhető energiaültetvények telepítéséhez vissza nem térítendő állami támogatás

A szélsőséges időjárási helyzetek gyakoribbá válásával egyre növekszik a belvizes, illetve az áradásoknak kitett területek aránya. E területek hasznosítására kínál kiemelkedően jövedelmező gazdálkodási alternatívát a hazai nemesítésű fűzfajta, az Express energiafűz (Salix alba Express ) telepítése.
 

  
    

Háromezer Classmate PC-vel indul az új tanév

 A HEFOP 3.1.3/B pályázaton nyertes intézmények többsége az Intel által fejlesztett Classmate PC-vel kezdi meg a tanévet. A diák laptopot és a hozzá kapcsolódó oktatási módszertant Közép-Kelet-Európában Magyarországon vezetik be elsőként az oktatásban.

Dinamikusan nő az érdeklődés az EU-s pályázati visszafizetési garanciák iránt

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (Garantiqa) az év első felében 2,7 milliárd forint értékben vállalt pályázati visszafizetési garanciát, ez csaknem háromszorosa a tavalyi egész éves pályázati garanciavállalásnak. A társaság minden ügyletet kizárólag saját kockázatra, azaz állami viszontgarancia nélkül köt meg.

Uniós pénz az egészségre - Kiírták a TÁMOP 6.1.2 pályázatokat.

euTelepülési egészségtervek, helyi közösségi programok, Cukorbeteg gyermekek szüleinek főzőtanfolyam, idős embereknek kirándulásszervezés. Ilyen és ehhez hasonló programok valósulhatnak meg 2,4 milliárd forint uniós pénzből. Ezt a pályázati pénzt szív-érrendszeri, daganatos megbetegedések életmódi tényezőinek befolyásolására, egészséges életvitelhez szükséges tudás átadására, valamint egészségben eltöltött évek számának növelésére lehet fordítani.

2009. július 6-ig meghosszabbították az EU-s ökológiai logó tervezésére kiírt pályázat nevezési határidejét

 

A határidő lejárta előtt néhány nappal az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága úgy döntött, hogy meghosszabbítja az EU-s ökológiai logó tervezésére kiírt pályázat nevezési időszakát. Az EU 27 tagállamának tervezőgrafikus hallgatói pályázhatnak terveikkel, és az ökológiai termékek jelölésére szolgáló új EU-s logó tervezőinek járó dicsőség mellett a díjazottak nagy összegű pénzjutalomban is részesülnek. Az új nevezési határidő 2009. július 6.

„Képzelj el egy új világot” – az Európai Bizottság fotópályázata

 

2009 a kreativitás és az innováció európai éve, melynek keretében az Európai Bizottság fotópályázatot indít „Képzelj el egy új világot" címen. A megmérettetés alkalmával az Unió bármely lakója kifejezésre juttathatja kreativitását: a versenyre szakmabeliek és amatőrök, fiatalok és idősebbek egyaránt jelentkezhetnek.

Szakmai konferencia az elektronikus közigazatási keretrendszerről

2009. március 16-án és 17-én a Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációs Államtitkársága konferenciát rendezett az elektronikus közigazgatási keretrendszer kialakításáról. Az Elektronikus közigazgatási keretrendszer projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A kiemelt projekt szakmai megvalósítását a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai Központja által vezetett konzorcium végezte.

A Zsidónegyed kapuja - jelentős turisztikai fejlesztés indul a Dohány Utcai Zsinagógában, Magyar Zsidó Múzeumban és Levéltárban

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) konzorciuma közel 40 millió Ft támogatást nyert a Közép- magyarországi Regionális Operatív Program A turisztikai fogadóképesség javítása című (KMOP-2007-3.1.2/A/B/D) pályázatán. A MAZSIHISZ és a Pro Regio Nonprofit Közhasznú Kft. Március elején írták alá a támogatási szerződést.

Projectzárás: Elkészült az Elektronikus (egységes) közigazgatási keretrendszer, most már csak alkalmazni kell

  Az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaiból megvalósult a hazánk elektronikus közigazgatási fejlesztéseit egységesítő keretrendszer. A közel 900 millió forint összköltségvetésű kiemelt projekt kedvezményezettje a Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációs Államtitkársága.A projektzáró sajtótájékoztatón 2009 március 17-én délben,  Dr. Baja Ferenc a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, infokommunikációért felelős kormánybiztos, Dr. Bálint Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóságának Főigazgatója és Matisz János a VÁTI Kht. ügyvezető igazgatója ismertették a közigazgatás területén megvalósuló fejlesztések jelentőségét, valamint bemutatták a projekt főbb eredményeit.

Europarlament 2009. január 14: szubszidiaritás és önrendelkezés a nemzeti kisebbségeknek

 

„A szubszidiaritás és az önrendelkezés elvei jelentik a leghatékonyabb eszközt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak kezelésére" - áll az EP szerdán elfogadott emberi jogi jelentésében. Fel kell számolni a romák szegregálását, biztosítani kell az anyanyelv használatához való jogot, és hosszú távú bevándorlási politikát kell kialakítani az EU-ban - áll még a szövegben. A jelentés a meleg párok megkülönböztetésének megszüntetését is kéri.

MINTEGY 800 MILLIÓ FORINTNYI FORRÁS NYÍLIK MEG VÁLLALKOZÁSOKNAK KÉT ÚJ PÁLYÁZATON KERESZTÜL

 

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium a vállalkozói aktivitás ösztönzésének támogatására 400 millió Ft, míg a hazai roma vállalkozások mikro hitellel megvalósított beruházásainak támogatására 383 millió Ft keretösszegű pályázatot hirdetett meg 2008 december 22-én.

A magyar NYÍRSÉGVÍZ a fődíjas a Közép- és Kelet-európai minőségi díj pályázaton

A Nyíregyháza és térsége vízellátását, valamint szennyvízelvezetését és -tisztítását működtető Nyírségvíz Zrt. nyerte 2008-ban a Közép- és Kelet-Európai Minőség Díj pályázat fődíját a nagyméretű szervezetek kategóriában. A díjat a Minőségügyi Világszervezet elnöke adta át december 11-én Kijevben, a VIII. Közép- és Kelet-Európai Nemzetközi Minőség Konferencia keretében.

Közös spanyol-belga-magyar pályázat a 2010-2011. évi csoportos EU-elnökség közös logójának tervezésére

eu 

Spanyolország, Belgium és Magyarország közös pályázatot írt ki a 2010-2011-es spanyol-belga-magyar csoportos EU-elnökség közös logójának kialakítására. A pályázaton a három ország művészeti felsőoktatási intézményeinek nappali tagozatos hallgatói indulhatnak. Magyarországon 2009. január 19-ig három hazai művészeti egyetem hallgatói nyújthatják be logóterveiket.

 

Ifjúsági tehetségkutató verseny 2008-ban

 

A „Magyar Tudomány Napja 2008"  rendezvénysorozatához kapcsolódik az Ifjúság-Innováció-Tudomány elnevezésű szakmai program, melyet  a Magyar Innovációs Szövetség szervez az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Duna Televízió és a Magyar Szabadalmi Hivatal közreműködésével.

Tartalom átvétel