Tanulmányok - elemzések

Dr. Fejesné dr. Varga Zita: A büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény megjelenése a perújítás intézményében

Perújítás esetében az érdemben elbírált polgári jogi igényt újból el kell bírálni, ha ezt az ügyész, a terhelt, vagy a magánfél indítványozza. Kizárólag a polgári jogi igény, vagy a szülői felügyeleti jog kérdésében azonban perújításnak (új eljárásnak) csak a polgári perben eljáró bíróságnál lehet helye, az arra meghatározott feltételek alapján és eljárás szerint.[1] A perújítás témakörében ezen a ponton kapcsolódik egymással a polgári és a büntető eljárási jog, mégpedig a polgári jogi igény büntetőeljárásban való érvényesítése kapcsán. A perújítás irányulhat ugyanis mind a bűnösség kérdéskörére, mind az ezzel kapcsolatban érdemben elbírált polgári jogi igényre, de vonatkozhat csak a büntető ítéletnek a polgári jogi igényt eldöntő részére.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága Ilias és Ahmed kontra Magyaroszág ügyben hozott döntésének elemzése

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2017. március 14-én hozott döntést az Ilias és Ahmed kontra Magyarország ügyben[1] (47287/15), amelyben az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikke alapján is elmarasztalta Magyarországot a felperesek tranzitzónában való elhelyezése és ott tartása miatt. A bírósági döntés még nem végleges, azonban az ítélet tarthatatlan abban az esetben, ha a cél az Európa felé irányuló irreguláris migrációs hullám megállítása.

Keverék vagy fajtatiszta: mi a különbség a viselkedés terén?

(c) Gönye Csaba(c) Gönye CsabaELTE Etológia Tanszék és az MTA kutatói kimutatták, hogy a gazdák véleménye alapján a keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de képezhetőbbek, mint a fajtatiszták. A keverékeknél gyakrabban fordult elő problémás viselkedés is, azonban mindkét csoport hasonló értékeket kapott a merészség kérdőíves mérésekor. Ezen különbségek legalább részben genetikai és/vagy korai szocializációs hatásokra vezethetők vissza.

Az NGO-k mint politikai szereplők -Századvég tanulmány

Az 1990-es évektől kezdődően a nemzetközi szintéren tevékenykedő, úgynevezett „nem kormányzati szervezetek" (international NGO) egyre fontosabb szereplői lettek a nemzetközi politikai rendszernek. Számos államban tartanak fent irodát és vannak hatással a helyi közélet alakulására. Tevékenységükről az azt vizsgáló szakirodalom jellemzően vegyesen nyilatkozik, egyes szerzők pozitív felütéssel, mások kritikával közelítenek ezen NGO-k működéséhez.

Oláh Dániel: Létezik-e iszlám gazdaságtudomány?

Az iszlám közgazdaságtan a nyugati szemlélő számára nem tűnik többnek, mint a kamat nélküli bankolás és a zakat (kötelező alamizsna). Számos területen az iszlám közgazdaságtan tudományos feldolgozása várat magára és még a politikailag leginkább támogató országokban sem jött létre az iszlám elméletnek az előbbieken jelentősen túlmutató alkalmazása (Timur Kuran, 2004). Az idézett gondolkodó szerint az iszlám közgazdaságtan ősi megoldásokat igyekszik a jelenkor problémáira alkalmazni, legitimitását pedig a vallásból nyeri, miközben a diszciplína e jelenkori problémákra az elképzelt, idealizált és prosperáló, 7. századi Arábia ősi társadalmi rendje felé való nosztalgikus közeledéssel válaszol. Az iszlám gazdaságtudomány, ha létezik is, identitásválságban van.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának jelentése és javaslata az ügynökneveket is tartalmazó mágnesszalagokról

Elkészült a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) közös szakértői munkacsoportjának jelentése az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományának tudományos vizsgálatáról. A dokumentum teljes terjedelmében elolvasható a NEB honlapján, vagy letölthető a cikk végén lévő linkről PDF formátumban.

A kínai befektetők növelik befolyásukat az európai cégvásárlási piacon

A növekvő politikai bizonytalanság hatására visszaeshet a felvásárlási és fúziós tranzakciók száma 2017-ben az előző évi várakozásokhoz képest. Míg 2016-ban a vállalatok 64%-a számított növekedésre, idén már alig több mint a fele. A Roland Berger Private Equity Outlook tanulmányát különböző európai prognózisok alapján készítették, de kiegészítve a görög és angol kilátásokkal, amelyek még az átlagnál is borúlátóbbak.

 

Az EU Bírósága megtorpedózhatja a menekültügyi fordulatot

Az Európai Unió Bíróságának (továbbiakban: Bíróság) főtanácsnoka[1] élesítette az uniós menekültügyi politika fordulata elleni torpedóját, melyet a Bíróság 2017. március 7-én indíthat útjára. Paolo Mengozzi főtanácsnok szerint a tagállamoknak humanitárius vízumot kellene kiadniuk, ha komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy a megtagadás a nemzetközi védelemre váró személyeket kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak tenné ki.

Migrációs várakozások 2017-re - 2017. február

Az elmúlt 25 évben folyamatosan nőtt a globális migráció mértéke: az ENSZ adatai szerint 2015-ben már 244 millióan tartózkodtak saját országuktól különböző államban. Az „Arab Tavasz" eseményei nyomán a menekültek és az otthonukat országhatárokon belül elhagyók számában és arányában is jelentős emelkedés következett be: számuk összesen több mint 65 millióra emelkedett globálisan. A közel-keleti és afrikai térségek gazdasági leszakadása, fegyveres konfliktusai (és ebből következő politikai instabilitása), illetve a klímaváltozás nyomán e tendencia tartós maradhat. Ebből következően a másfél évvel ezelőtt kirobbant európai migrációs válság következményei még jó ideig éreztethetik hatásukat, és komoly kihívást jelenthetnek az EU jövője szempontjából. Bár a beáramlás magas szinten stabilizálódott, az újonnan érkezők száma tavaly csökkenni tudott. Ebben komoly szerepet játszott a balkáni határzár és a magyar kerítés, illetve az EU-török megállapodás terelőhatása. Ezek következményeként felértékelődött a hagyományosan nehezebb útvonalnak számító Líbia és Olaszország közötti közép-mediterrán tengeri szakasz.

Mátyás Ferenc: Jogorvoslatok és külön eljárások az új Be.-ben

A másodfokú bírósági eljárásban főszabályként megmarad a teljes körű felülbírálat, a harmadfokú eljárásnál a felülbírálat terjedelme jelentősen szűkül, csak az eltérő döntés vonatkozásában érvényesül a teljes körű felülbírálat.

Mátyás Ferenc: Átalakul a titkos információgyűjtés rendszere

Az új büntetőeljárási kódex javaslatát feldolgozó cikk a leplezett eszközökre és a kényszerintézkedésekre vonatkozó legfontosabb szabályokat mutatja be.

 

Political Capital: Milyen Európai Uniót akarnak a V4-ek?

A visegrádi országok egyszerre erősítenék a tagállamok szerepkörét a Bizottsággal szemben és védelmeznék a schengeni övezetet és az unió négy alapszabadságát. Nem meglepő módon az alapszerződés-módosítás is itt lóg a levegőben. Az EurActiv közép-európai partnereinek riportja.

A visszatérés nem opció a belgrádi raktárakban várakozó migránsoknak - Tanulmány

A Migrációkutató Intézet munkatársai 2017. február 8-án Belgrádban jártak az ott kialakult migrációs helyzet vizsgálata céljából. Az egynapos terepszemle során a migránsokkal, a területen dolgozó újságírókkal, valamint az NGO-k képviselőivel készített interjúkkal a Nyugat-Európa felé tartó, ám Szerbiában feltartóztatott migránsok személyes motivációit, Európába vezető útjuk részleteit és az Európáról alkotott elképzeléseit kívántuk megismerni.

A 2018-as pénzügyi irányelv forradalmasítja a mobil bankolást

Az online vagy mobil bankolás ma a felhasználók többségének  már az élet mindennapos részévé vált. Az viszont, hogy az ügyfelek akár teljes irányítást szerezhetnek saját pénzügyi információik felett, még a jövő zenéje.  Azonban ez a jövő már nincs is olyan messze.

 

Csizmadiáné dr. Pethő Tímea: A kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények bizonyítási nehézségei

Csizmadiáné dr. Pethő Tímea: A kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények bizonyítási nehézségei a bírósági eljárásban - a készülő büntetőeljárásról szóló törvény tükrében

 

ERKEL FERENC (1810-1893)

Zenészcsaládban született Gyulán, a Ferenc nevet keresztapjától, Wenckheim gróftól kapta. Erkel tízévesen már templomban orgonált, tizenegy évesen zongorázott a gyulai közönség előtt. Korán megmutatkozó zenei tehetsége miatt a szülei Pozsonyba küldték Klein Henrik mesterhez. Gimnáziumba Nagyváradon és Pozsonyban járt. Megismerkedett Liszt Ferenc zongora- és Bihari János hegedűjátékával. Erkel maga is virtuóz zongorista lett. 1827-ben Kolozsváron Ábrányi Kornél megismertette a verbunkos zenével.

Milliószor gyorsabban lehet vizsgálni a mozgó, gondolkodó agyat magyar kutatók új módszerével

A pásztázás elve és a kutatók által kifejlesztett új szkennelési módszerek sémái Forrás: Rózsa BalázsA pásztázás elve és a kutatók által kifejlesztett új szkennelési módszerek sémái Forrás: Rózsa BalázsA Rózsa Balázs (MTA KOKI és PPKE) és kutatótársai által kifejlesztett módszerrel éber, aktívan mozgó állatok agyának nagy idegsejthálózatai vizsgálhatók. Ez segítheti az agy információkódolásának megismerését nemcsak egészséges állatokban, hanem különféle betegségekben is. A kutatók cikkét a Neuron című szakfolyóirat kiemelt anyagai sorában közölte.

EÖTVÖS PÉTER (Székelyudvarhely, 1944- )

Foto: (c)Marco BorggreveFoto: (c)Marco BorggreveEötvös Péter világhírű kortárs magyar zeneszerző, zenepedagógus és karmester. 14 éves korában Kodály Zoltán javaslatára vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. 1965-től a Vígszínház zenei vezetője lett. 1963 és 1971 között több filmzenét írt Fábry Zoltán, Makk Károly, Huszárik Zoltán és Szabó István felkérésére. 1966-ban Kölnben folytatta karmesteri tanulmányait Karlheinz Stockhausennél (1929-2007), az elektronikus muzsika nagymesterénél. 1967-ben egy évig a Kölni Opera korrepetitora volt. 1971-79-ig a Kölni Rádió elektroakusztikus munkatársa, közben dolgozott a Stockhausen Együttessel is, valamint Európa legjobb zenekarait vezényelte.

Balláné dr. Szentpáli Edit: A csalás és a vesztegetési jellegű bűncselekmények elhatárolása


Bevezetés

A Biblia Mózes I. Könyvében rögzíti a kígyó, mily csalárd módon kerítette hatalmába Ádámot és Évát.[1]

Magyarul is elérhető az OLAF jelentés

Az OLAF jelentés a nyilvánosságra kerülésekor lapunkban publikáltuk a hiteles szöveget eredeti nyelven angolul. http://www.euroastra.info/node/109299 Akkor sajnos sok politikai tényező - kihasználva, hogy az emberek nem tudják rendesen az EU bikkfa angolját, félremagyarázási kampányt indítottak. Most elkészült a magyar nyelvű nem hivatalos, de pontos fordítás is, amelyet egy másik, ide tartozó alapdokumentummal al alábbiakban szintén közzé teszünk. Ha a cikkben lévő linkek nem élnének, kérjük használja a cikk végén lévő linkeket, amelyek alternativ letöltési lehetőségek.

 

Irányított gyűlöletkampány nyugatról Magyarország ellen...

A Nézőpont Intézet összefoglalójában arról ír, ötödik alkalommal készítették el hazánk előző éves nemzetközi sajtómegjelenései kapcsán médiapolitikai elemzését. Az eredmények szerint 2016-ban példa nélküli módon kritikus volt Magyarországgal szemben a német politikai sajtó, a vizsgált német cikkek háromötöde kedvezőtlen volt hazánk szemszögéből.

 

Az Európai Tanács Következtetései és a Máltai Nyilatkozat a magyar migrációs álláspont tükrében

A migrációs válság kezdete óta hosszú utat tett meg az Európai Unió a lehetséges megoldások tekintetében. Az elmúlt időszakban sok jelentős döntés született Brüsszelben és tagállami szinten egyaránt, a közös migrációs politika változásának folyamata azonban egy irányba mutat.

NYILVÁNOS AZ OLAF JELENTÉS A BUDAPEST 4. METRÓRÓL

Semmi akadálya nincsen az OLAF szerint annak, hogy a magyar kormány nyilvánosságra hozza az OLAF jelentést. Az adatvédelmi onbucman szerint az abban szereplő személyek közszereplők, igy kénytelenek tűrni, hogy a velük kapcsolatban felmerülő információk nyilvánosságra kerüljenek.

 

DOHNÁNYI ERNŐ (1877-1960)

Dohnányi a 20. századi magyar zenetörténet kiemelkedő alakja volt, de Bartók és Kodály mellett máig árnyékban maradt. Halála után hazájában sem kapta meg az őt megillető elismerést - bár a posztumusz Kossuth-díj igyekezett ezt ellensúlyozni.

BREXIT - politikai lehetőségek és gazdasági következmények a Századvég tanulmánya

Forrás: UN Comtrade Database, 2015Forrás: UN Comtrade Database, 2015Theresa May 2017. január 17-i beszédében felvázolta az Egyesült Királyság tárgyalási kiindulópontját az Európai Unióból való kilépés kapcsán. Ebben megerősítette, hogy az Egyesült Királyság a jövőben nem kíván az Egységes Piac tagja maradni.

DELIBES, LÉO (1836-1891)

A sikeres francia zeneszerző kétéves korában elveszítette apját. Anyja és nagybátyja tanította zenélni. A tehetséges ifjút 1848-ban, 12 évesen felvették a híres párizsi konzervatórium (Conservatoire) növendékei közé. Eleinte templomi orgonista lett, majd a Théȃtre Lyrique segédkarmestere. 14 év alatt 14 operettet írt színháza számára. 1864-től a párizsi Opéra karigazgatójaként balettzenéket szerzett.

BRITTEN, BENJAMIN (1913-1976)

Angol zeneszerző, zongorista, karmester, Purcell óta a leghíresebb angol szerző. Ritka 20. századi sikertörténet Brittené. Apja, anyja is amatőr zenész volt. Rendkívüli tehetsége már kiskorában megnyilvánult. Nyolcévesen magánúton tanult zeneszerzést Frank Bridge-nél, zongorát Arthur Benjaminnél, 1930-tól a Royal College of Music-ban John Irelandnél. 1932-től néhány darabja nyomtatásban is megjelent. Példaképe Bartók és Schönberg volt, bár a 20. században Bartók zenéje után sok szerző árnyékban érezte magát. A lírai hangvételt Mahlertől tanulta. 1934-35-től több megrendelést kapott a filmtől, rádiótól és színházaktól. Elbűvölte Alban Berg muzsikája, ám egyéni hangvételével, kristálytiszta szerkesztésével soha nem utánzott senkit. Első sikerét a Variációk egy Frank Bridge témára c. művével érte el 1937-ben.

Új madárfaj – szibériai szürkebegy megfigyelése Magyarországon

Magyarország legújabb madárfaja, a szibériai szürkebegy (Fotó: Orbán Zoltán).Magyarország legújabb madárfaja, a szibériai szürkebegy (Fotó: Orbán Zoltán).Még három hét sem telt el az új évből, máris újabbal bővült hazánk madárfajlistája azzal, hogy a Szentendrei-szigeten egy szibériai szürkebegyet sikerült megfigyelni. A dolog külön pikantériája, hogy a madárról készült fotók egy olyan közösségi oldalon bukkantak fel szerdán, mely a kezdő madarászok fajhatározását hivatott segíteni.

 

BOROGYIN, Alekszandr Porfirjevics (1833-1887)

Egy grúz herceg törvénytelen fiaként született Szentpéterváron. A kor szokásaihoz híven valamelyik szolga nevén anyakönyvezték. Borogyin új családjában igen gondos nevelést kapott.

Lesz-e kenyér unokáink asztalán?

Valóban soha nem látott klímaváltozás zajlik napjainkban a Földön? Mire számíthatunk az előttünk álló évszázadban? Mennyivel lehetnek forróbbak a nyarak és csapadékosabbak a telek Magyarországon? Hogyan alkalmazkodhat a gyorsan változó körülményekhez a hazai mezőgazdaság? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott választ a Magyar Tudomány Ünnepe egyik kiemelt előadásán november 7-én Bartholy Judit meteorológus és Veisz Ottó agrárkutató.  

Tartalom átvétel