Rovatok

Félresikerült thaiföldi hajókirándulásból 1 millió forintos hazaút -- egyre tudatosabbak az utazók

Az év első öt hónapjában 16 százalékkal nőtt az előző évhez képest a megkötött utasbiztosítások száma, átlagosan egy-egy utas pedig több mint 3 ezer forintért kötött utasbiztosítást a K&H Biztosítónál. Az utasbiztosítások díja egy-egy utazás teljes költségére vetítve lényegében marginális, ugyanakkor baj esetén óriási költségektől mentesíthetik az érintetteket. Egy thaiföldi hajókirándulásból is hamar méregdrága kaland keveredhet, például elég egy rossz lépés a vizes padlón és máris 1 millió forintba kerülhet a sérült hazaszállítása.

 

ENERGIABESZERZÉSI TENDERT INDÍT TAGJAINAK A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai villamos energia beszerzésével kapcsolatos tendert indít 2017 őszén. A kezdeményezés eredményeként a kamarai tagok alacsonyabb áron és kedvezőbb szerződéses feltételekkel juthatnak villamos energiához. A tagi igények megismeréséhez, és így a tender feltételeinek kialításához felmérés indul a kamarai tagok körében a köztestület portálján és az élelmiszeripari referensek bevonásával.   

Mit és hol védjünk? Az édesvízi élővilág szempontjából kritikus vízgyűjtők Európában

A képaláírást lásd a cikk végén!A képaláírást lásd a cikk végén!Európa vízgyűjtőterületének csaknem felén él legalább egy veszélyeztetett, vagy korlátozott elterjedésű faj, illetve bennszülött fajokban gazdag közösség. Ez az egyik legfontosabb eredménye annak a kutatásnak, amelynek célja az volt, hogy alapvető információkat szolgáltasson az édesvízi ökoszisztémák védelméhez. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével zajlott program eredményei nyomán a szakértők úgy látják, hogy főként a Balkánon és Kelet-Európában vannak nagy hiányosságok a kritikus vízgyűjtők védettsége terén.

Hét plusz egy hasznos tipp tetőfelújítóknak

Az idei nyár is bővelkedik viharokban, amik a háztetőket sem kímélik, megrongálódott tetők miatt gyakoriak a súlyos beázások is. Az előzetes jelzések alapján a következő évtizedekben a szélrekordok várhatóan sokszor megdőlnek majd, és a nagyobb erejű viharok gyakorisága is nőni fog. Sokan meglepődnek, hogy háztetőjük mennyire nincs biztonságban az egyre durvább és sokasodó viharok miatt. Miután a tetőinket több évtizedre tervezzük, célszerű a korábbinál nagyobb biztonságra törekedni, amelyhez a Terrán Tetőspecialista szakemberei hasznos tanácsokat adnak.

 

Szürkeség helyett álomvilág: közösségi összefogással kapott különleges falfelületet több vidéki iskola is

Két iskolában összesen 1500 négyzetméteren újították meg az elöregedett falfelületeket a Let's Colour Településszépítő Egyesület idei pályázatán. A hetedik alkalommal meghirdetett pályázaton a korábbi években már óvoda, családsegítő központ, tanuszoda és vasútállomás aluljárója is nyert, idén júliusban pedig a nyáregyházi és a dabasi iskolában váltották fel kreatív, színes mintázatok az unalmas, szürke falakat.

 

Viszik a hiteleket - naponta 2,4 milliárd forintnál jár a piac

Az első félévben naponta átlagosan 2,4 milliárd forint értékben folyósítottak lakáshiteleket és személyi kölcsönöket a bankok. Júniusban 29,9 milliárd forint volt az új személyi kölcsönök összege, ami 57 százalékos éves növekedést jelent. A lakáshitelekre 66,8 milliárd forint értékben születtek szerződések júniusban, ami 37 százalékos emelkedésnek felel meg, és a legmagasabb havi összeg az idén. A lakosság egyre tudatosabb, de a különbségekre továbbra is figyelni kell.

 

3,2 másodpercenként születik egy új kártevő

2017 első felében átlagosan majdnem ötven alkalommal ért vírustámadás minden egyes számítógépet. A kártevők 99 százaléka még mindig Windowsra készül, és minden 3,2 másodpercben születik egy új példány.

 

Cukorbeteg? Erre kell figyelni a nyári hőségben

A cukorbetegség világszerte félmilliárd embert érint. A KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon az elmúlt 10 évben megduplázódott a 19 év feletti cukorbetegek száma. A cukorbetegek döntő többsége a mozgásszegény életmóddal és elhízással összefüggésbe hozott 2-es típusú diabéteszben szenved, számuk eléri a 727 ezret, minden ötödik 60 év feletti magyar érintett.

 

Így szurkoltunk a vizes vb alatt

Nemcsak élőben, a helyszínen vagy a TV képernyője előtt ülve szurkoltuk végig a 2017-es vizes vb-t. Aktívak voltunk a közösségi médiában is, szinte minden részeredményt és eredményt azonnal kommentált a magyarok jó része. Az elmúlt napokban leggyakrabban a #hajrá magyarok, a #vizilabda és a #duna aréna hashtag-eket írtuk le - derült ki az adatbányászattal foglalkozó Clementine elemzéséből.

20. Zsidó Kulturális Fesztivál 2017. szeptember 3-14.

Mint húsz éve mindig, a nyár idén is a zsidó kultúra ünnepével búcsúzik Budapesttől: a fővárosban szeptember 3-14. között tart a Zsidó Kulturális Fesztivál, amely mára Európa legnagyobb és legelismertebb zsidó kulturális programsorozatává nőtte ki magát.

 

Tízmilliárdos beruházással bővíti portfólióját az ALTEO

Összesen közel 10 milliárd forint értékben indíthat új beruházásokat az ALTEO: a társaság igazgatósága három, összesen 18,1 MW teljesítményű napenergiát hasznosító erőmű megvalósítási feltételeiről döntött, továbbá jóváhagyta egy 2 MW teljesítményű szélerőmű akvizícióját. Ifj. Chikán Attila vezérigazgató szerint növekvő portfóliójuk nagyban hozzájárul vállalatuk stabilitásához, valamint az új beruházásoknak köszönhetően tovább erősítik vezető pozíciójukat a megújuló energiatermelés területén.

 

A Debreceni Virágkarnevál Debrecen legnagyobb kulturális és összművészeti rendezvénye

Hazánk egyik leghíresebb fesztiválja, a Debreceni Virágkarnevál augusztus 12-23. között több mint félszáz programmal várja a nagyközönséget. A látványos programsorozat ékköve a Nagyerdei Stadionban az augusztus 20-i Karneváléj, amely Magyarország legnagyobb aréna show-ja. Debrecen közkedvelt műsora a legnagyobb hazai sztárok és több mint kétezer külföldi és magyar fellépő közreműködésével egy felejthetetlen összművészeti látványosságot ígér.

 

Íz- és sztárparádé Tokaj Hegyalján

Augusztus első hétvégéjén a Tokaj-Hegyaljai Tolcsvára látogatók számos kulturális ​és kulináris különlegességgel ismerkedhetnek meg. A ​Tolcsvai Borfesztivál​on gasztro-hagyományokkal, sok zenével és sztárokkal várják a vendégeket, hogy újra bebizonyítsák a régi mondás örök érvényűségét: jó bornak is kell a cégér.

 

Megállt az előadás, a roma holokausztra emlékeztek

Augusztus 2-a a Roma Holokauszt emléknapja, az artisták is megálltak egy percre a Fővárosi Nagycirkuszban.

 

A Magyar Telekom 2017. második negyedéves eredményei

Publikus célkitűzések*:Publikus célkitűzések*:A Magyar Telekom 2017. augusztus 2. -én közzétette 2017. második negyedévre és első félévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

 

Vizes VB bélyeg

Nem néztem utána, hogy „fent és lent" ki mit várt úszóink teljesítményétől. (Kivéve egy „fenti" véleményt: A vizes VB sikeréhez nemcsak a FINA segítsége, de a magyar emberek összefogása is kellett. A vébét Magyarország sikeresen rendezte.)  Az biztos, hogy a két arany, öt ezüst és két bronz érem miatt nincs okunk a szégyenkezésre. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzetek rangsorában a kilencedik helyet foglaltuk el, megelőzve például Brazíliát, Spanyolországot és Németországot. (Az 1973-as vizes VB-n negyedikek lettünk a nemzetek rangsorában két arany, egy ezüst és egy bronz éremmel.)

HEPATITIS ABC

A HepaCare mobilalkalmazásA HepaCare mobilalkalmazásAhogy közeledik a Hepatitisz Világnap egyre több szó esik a hepatitis vírusokról. Tévhit azonban, hogy ezek a fertőzések csak a távoli egzotikus utazásokra vállalkozókat fenyegetnék csupán. A becslések szerint a Földközi-tenger kagylóinak akár 40 százaléka is hepatitis A vírussal fertőzött lehet, tehát akár már Olaszországban, vagy Horvátországban is nem kívánt kapcsolatba kerülhetünk e kórral.

Ellenállhatatlan sörvacsora az idei nyár nagy slágere -- Készítsd el otthon a saját menüsorodat a Sör mi több receptjei alapján

Nyúlcomb, kacsamájas veloutéval, cukkini salátávalNyúlcomb, kacsamájas veloutéval, cukkini salátávalKivétel nélkül mindenkit beszippant a nyár, ilyenkor magasabb fokozatra kapcsolunk és nagykanállal habzsoljuk az életet. Ha mégis kicsit behúznánk a kéziféket és visszavennénk a tempóból, de az igazi gasztroélményekből nem adnánk alább, maradandót alkothatunk egy remek, otthon is elkészíthető sörvacsorával, méghozzá a Sör mi több receptjei alapján.

 

A mobil trójai Svpeng keyloggerré válik és lopja az adatainkat

 

A Kaspersky Lab szakértői nemrég azonosították a Svpeng mobil banki trójai új változatát, amely a keylogging funkcióval rendelkezik. Egy olyan technológiával, amely a számítógépes tevékenységet titokban figyeli és jelenti. A módosított trójai olyan már leírt szövegeket lop el, mint például a banki hitelesítő adatokat a feltört Android rendszerű készülékekről. Ez a módszer lehetővé teszi a trójai számára, hogy más jogosultságokat is biztosítson magának, valamint megakadályozza a törlésére tett kísérleteket. A kutatók figyelmeztetnek, hogy a készülék szoftvereinek frissítése sajnos nem véd ez ellen a trójai ellen.

Folyamatosan érkeznek az új buszok a fővárosba

MAN Lion's City A21buszok az Andor utca telephelyenMAN Lion's City A21buszok az Andor utca telephelyenA Fővárosi Önkormányzat döntése alapján újabb 15 vadonatúj szóló MAN Lion's City A21 típusú autóbusz állt forgalomba Budapesten. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére a VT-Arriva Kft. által üzemeltetett autóbuszokkal 73-ra nőtt az idén nyáron forgalomba állított új járművek száma. Augusztusban, a nyári tanítási szünetben így már mindennap kizárólag alacsonypadlós autóbuszok közlekednek a fővárosi vonalakon.

 

Barát Tamás: Hollywood nem csak Kaliforniában van

A Hollywood szó hallatán a legtöbb embernek azonnal Kalifornia, Los Angeles és főként a filmvilág jut eszébe. Pedig Hollywood nemcsak Kaliforniában van. Például Floridában is van egy Hollywood. Pontosabban Hollywood Beach. Amerikai tudósítónk arra járt, beszámolót és egy képriportot küldött Hollywood Beach-ről.

Újra hajóval a Szigetre

2017-ben újra jelentkezik a Sziget VIP Boat, a Sziget Fesztivál teljes ideje alatt, hogy luxus motoros hajókkal vigye a Szigetre a fesztiválozni vágyókat.

Last minute nyaralás költséghatékonyan: új, közvetlen FlixBus járatok a legnépszerűbb nyaralóhelyekre

Idén nyáron a FlixBus tovább bővíti zöld hálózatát és magyar városokkal is összeköti a környező országok legnépszerűbb nyaralóhelyeit. Horvátország, Szlovénia, Olaszország és Erdély is új, napi járatokkal érhető el augusztusban. Az InterFlix jeggyel akár körutazássá is alakítható a nyaralás. Az utazások online a www.FlixBus.hu oldalon, az ingyenesen használható magyar nyelvű FlixBus mobilalkalmazásban, illetve Európa-szerte 24.000 partner irodánál foglalhatók.

Az OTP Jelzálogbank is kínálhat Minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket

Az MNB  2017. augusztus 1.-én értesítette az OTP Jelzálogbank Zrt.-t a Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról. A minősített termékek forgalmazása ezt követően a hitelintézet döntésétől függően akár azonnal megkezdődhet. Az újabb sikeres pályázattal tovább nő a minősített termékeket kínáló hitelintézetek köre, így a fogyasztók még több intézmény kínálatából választhatják ki a számukra legkedvezőbb lakáshitelt.

A ki nem fizetett diákok követelése megközelíti a 100 millió forintot

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége ingyenes jogsegély keretében felvállalta a Human Operator Zrt. által ki nem fizetett iskolaszövetkezeti tagok pénzügyi követelésének behajtását. A mai napig 150 károsult diák vette igénybe a DiákÉSZ ingyenes jogsegélyét, ám a károsult diákok száma meghaladja az 1.000 főt, s követelésük mértéke megközelíti a 100 millió forintot.

 

A Goodyear is hozzájárul a világ legnagyobb repülőterének megépítéséhez

Az új isztambuli repülőtér építésénél alkalmazott járművek Goodyear abroncsokat használnak. A Goodyear több mint 3000 jármű számára szállít abroncsokat és nyújt támogatást a világ jelenleg legnagyobb repülőterének építkezésén. A tavalyi év során közel 8000 abroncsot szállítottak le a Goodyear vegyes használatú (közúti és terep alkalmazásra egyaránt használható) Omnitrac II termékcsaládjából a Törökországban, az új isztambuli repülőtér 76,5 millió négyzetméteres területén dolgozó tehergépjárművek számára.

 

A családi házak szigetelésével késleltethető az Ökológiai Túllövés

Újabb 6 hat nappal korábbra került az Ökológiai Túllövés Napja, vagyis idén már augusztus 2-án eléri az emberiség azt a pontot, amikor feléltük a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Az ökológiai lábnyomunk csökkentéséhez a teljes hazai energiafogyasztás 32%-át kitevő lakóépületek, ezen belül is a családi házak szigetelése is jelentősen hozzájárulhat.

 

„Életem egyik legmeghatóbb pillanata volt látni, ahogy újszülött ikreim első »kinti« találkozásukkor összeölelkeznek”

Több meghitt pillanatot tölthetnek együtt a PICi babák és mamák a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatológiai Intenzív Centrumában átadott új betegőrző monitorok segítségével.

 

A HEINEKEN Hungária lett a Fradi sör gyártója

2017. augusztus 1-jétől a HEINEKEN Hungária gyártja a Ferencváros sörét. A palackozott Fradi sör megújult csomagolással augusztustól debütál a boltok polcain. Az új gyártó és a klub együttműködését sajtótájékoztatón jelentették be Budapesten. 

 

Betör a programozóképzések piacára a Budapesti Metropolitan Egyetemen

A Budapesti Metropolitan Egyetem az informatikai ágazat elvárásaira alapozva indítja el idén ősztől a METU JUMP junior szoftverfejlesztő képzését. A program célja, hogy enyhítse a hazai fejlesztőcégek növekedését korlátozó, kritikus szakemberhiányt, valamint magas hozzáadott értéket teremtő munkalehetőségekhez juttasson pályakezdő fiatalokat és karrierváltókat egyaránt.